Wass Albert
Zsoltár és trombitaszó - Örökösök
Zsoltár: Novellák, közéleti írások és levelek 1927-1990
Örökösök - kisregény
(novellák, karcolatok, levelek - posztumusz kisregény 1949-ből)
"Állottunk mozdulatlanul a zsoltár szavaiba kapaszkodva, hosszú, nyomott esztendőkön át. Míg év évre szállt el a fejünk fölött. Szelíden és gyönge-védtelenül, de a szelíd védtelenség emberfeletti erejével álltunk a helyünkön, míg az idegen trombitaszó jött, belerikoltott zsoltárainkba és aztán elvonult megint. Mi pedig álltunk a zsoltár árnyéka alatt? és magyarok maradtunk. "
"Ti vagytok Európa örökösei! Ti már annyi gyűlöletet tapasztaltatok a saját bőrötökön, ti már láttátok, hogy hova vezet ez az oktalanság, nektek tudnotok kell, hogy ha ez így megy tovább, úgy a végső összeomlás kell következzék, s az európai kultúra helyén csak romok és temetetlen hullák maradnak! Nektek kellene összefogni, különböző nemzetek fiataljainak, tisztázni végre a kérdéseket, a vitás szavak jelentőségét, eltakarítani az útból a féligazságokat! Össze kellene hozni egy csoportot, mely az ellentétek keresése helyett végre már kihámozza a jelszavak halmaza alól a közös alapokat: a közös kultúrát, a közös érdeket, a közös célokat, az igazi Európa alapjait! "
Hasonló termékek
Kategoria: Tankönyvek és gyakorlófüzetek
-
1680 FtErdélyi emlékírók Erdélyről és a fejedelemségről
-
3500 FtKazár, Domaháza
-
2980 FtMagyar zene cimbalomra
-
700 FtGömöri népzene
-
2400 FtÚtravaló 2.
Termékjelleg: Könyv
-
8800 FtPollack Mihály
-
1200 FtA családom anyanyelve
-
2900 FtHol vagy hazám?
-
1950 FtFutás a ködben
-
4500 FtSzékelyföld falvai a huszadik század végén I.
Sorozat: Wass Albert művei
-
1380 FtVálogatott magyar mondák és népmesék
-
1800 FtMagyar pólus
-
1480 FtA kastély árnyékában
-
1280 FtTavak és erdők könyve
-
5000 FtA funtineli boszorkány I-III.
Kiadó: Kráter Kiadó
-
1680 FtEmber az országút szélén
-
1400 FtBulámbuk
-
2500 FtÜdvözlégy, szabadság---magyar írók Észak-Erdély...
-
1680 FtHalálos köd - Holtember Partján
-
1480 FtA kastély árnyékában



















