Erdélyért Könyvesház

„Doberdó! Fogalommá vált név, s mégis azt hiszem, legtöbben távolról sem sejtik, miért és milyen körülmények között vált azzᔠ– írta József főherceg, a Doberdó-fennsíkot védelmező VII. hadtest parancsnoka visszaemlékezései vonatkozó kötetének előszavában. A Doberdó a magyarság számára szimbolikus jelentéssel bír, s annak a gyászos emlékű történelmi-földrajzi fogalomsornak a része, amelybe Mohács vagy a Don-kanyar is tartozik. A súlyos veszteségeket, szomorú emlékeket idéző fogalmon túl azonban a Doberdó a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelye és egyúttal a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképe is.

Olaszország 1915. május 23-ai hadba lépését követően 1915. június 23-án, az első isonzói csatával vették kezdetüket az itteni harcok. A fennsík jelentőségét az északra található Görz városánál (ma: Gorizia, Olaszország) kialakított hídfő adta, amelynek déli védelmi bástyájaként szolgált a terület. Legmagasabb pontja, s a védelem kulcsa a fennsík északi felét uraló Monte San Michele 275 méter magas kettős csúcsa volt. A hegyet, valamint az attól délre található San Martinó falut és környékét a doberdói harcok során kisebb megszakítással folyamatosan magyar ezredek védelmezték József főherceg, a temesvári VII. hadtest parancsnokának irányítása alatt. A Doberdó-fennsíkot a hatodik isonzói csata idején, 1916. augusztus 9-ről 10-re virradó éjjel üríttette ki a hadtest parancsnoka, mivel az olasz csapatoknak Görznél sikerült az osztrák–magyar védelmet áttörniük, s fennállt a Doberdón küzdő csapatok bekerítésének a veszélye. Ezt követően a harcok a Comeni-fennsíkra tevődtek át.

A Doberdó-fennsík kopár kövein, a fennsík védelmének legkritikusabb pontjain több mint egy éven keresztül döntően a korabeli Magyarország területéről származó ezredek harcoltak, és a legnehezebb körülmények között védték az akkori közös hazát, az Osztrák–Magyar Monarchiát. A Doberdó a magyar köztudatban általuk és miattuk vált fogalommá.

Pintér Tamás