Toaff, Ariel
Véres húsvét
középkori zsidó rituális gyilkosságok Európában?
Néhány idézet a vér vádjától egyáltalán nem idegen szertartások részét képező frázisokból:
- Így pusztuljanak el az összes ellenségeink;
- akasztott Jézus, az eretnek;
- a felaggatott Jézus Krisztus gyalázatára és szégyenére, ez történjen minden ellenségünkkel;
- úgy döftek át és feszítettek fel téged, mint az akasztott Jézust, olyan becstelenségben és gyalázatban, mint Jézust.
Nem lehet olyan téma, bármennyire is kényes legyen, amelytől a történelemmel foglalkozó szakembernek távol kellene magát tartania. Természetesen kockázattal jár a meggyökeresedett paradigmák felrúgása, de e nélkül nem létezhet tudományos kutatás.
A zsidók történetéről írni nem ugyanaz, mint zsinagógában prédikálni, illetve nem is arról szól, hogy a népünk szentjeit és mártírjait ünnepeljük állandóan. Épp ezért a történész munkája mindig nehéz, néha fájdalmas és bizony egyáltalán nem hálás.
Bojkottálásommal a zsidó kultúra egyik alapvető jellemzőjét, a nyílt vitát tagadják.
(Ariel Toaff)
DR. ARIEL TOAFF szerző hallatlan intellektuális bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor ismét felnyitotta a rituális gyilkosságokról szóló vádak dossziéját. A Pasque di sangue, a zsidó fundamentalizmus a sötét Középkorban.
(Sergio Luzzatto történész)
Ami ma Toaff körül történik, az a sztálinizmus szörnyű mechanizmusait idézi. Azaz minden kényelmetlen gondolat és gondolkodó elszigetelését és kiiktatását.
(Achille Scalabrin újságíró)
A mű a krimik izgalmasságával vetekedik. A középkori zsidóság kultúrtörténetével foglalkozik a XII - a XVI. századig terjedő időszakban. Az Európában élő zsidók, különösen az askenáziak küzdelmes életét - szokásaik, üzleti tevékenységek, ünnepeik, rituáléik, vallási előírásaik, titkos tanításaik stb. - ismerhetjük meg.
A kötetben található gazdag, színes, izgalmas ismeretanyag jelentős történelmi kurzussal ér fel és ezen kívül számos társadalmi feszültség (nemcsak a zsidó - keresztény) jobb megértését teszi lehetővé.
*
A VÉRES HÚSVÉT című ezen kiadványt a középkori európai rituális zsidó gyilkosságok, ill. az Európában élő zsidók élete, szokásai, vallási előírásai, ünnepei stb. iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, akik számára ennek a kötetnek az ismeretanyaga segít abban, hogy lehetővé tegye számukra az egyes társadalmi feszültségek jobb megértését.
Hasonló termékek
Kategoria: Amin még vitatkozunk - Önök kérték
-
650 FtSem kelet, sem nyugat-távolkelet!
-
700 FtKóser komédia
-
1800 FtSértő Kálmán élete
-
2400 FtSzembe Judeával
-
2400 FtAz eszmék forradalma
Termékjelleg: Könyv
-
1800 FtVárak, várkastályok, várhelyek Magyarországon
-
3500 FtTászok-tetőtől a bosnyák piramisokig
-
2100 FtNépi játszóház
-
2000 FtHúsvét
-
2856 FtMegváltás










