Vincze Gábor szerk.

Visszatér a Délvidék 1941

Magyar-délszláv viszony és a visszacsatolás

2300 Ft
Kiadás éve: 2011
Kötés: ragasztott puhatáblás
Méret: A/5(21*15)
Oldalszám/Hossz: 184
Adatbázisba felvéve: 2011.06.21.
Be a kosárba! Készleten

A Visszatér a Délvidék – 1941 tíz tanulmányon keresztül mutatja be a délszláv–magyar viszonyt és a visszacsatolást.

Hetven évvel ezelőtt, 1941 áprilisában foglalta vissza honvédségünk az 1918. november elején megszállt, majd a trianoni diktátum által elcsatolt Bácskát, valamint a Drávaszöget, Muraközt és Muramelléket – összefoglaló nevén a Délvidéket. Tanulmánykötetünkkel ennek az eseménynek szeretnénk emléket állítani.

A Délvidék visszaszerzése az 1989 előtti évtizedekben ugyanúgy a „kényes” kérdések közé tartozott, mint a két bécsi döntés története. A témával kapcsolatban alig jelentek meg publikációk – azok is a rendszer jellegéből adódóan kellőképpen „pártos” szemléletűek voltak, elítélték a budapesti vezetés lépését, azt, hogy átengedte a Wehrmacht csapatait az országon, illetve hogy részt vett „Jugoszlávia szétzúzásában”.

Az utóbbi húsz évben örvendetesen megszaporodtak a fenti témával foglalkozó munkák. A délvidéki magyarság 1918 és 1941 közötti helyzetéről fontos forráskiadványok, tanulmányok jelentek meg. A korábbi diplomácia-történeti ismereteink kibővültek, jelentős hadtörténeti munkák láttak napvilágot, és azon történészekhez, akik már 1989 előtt is foglalkoztak a 20. századi magyar–szerb/jugoszláv kapcsolatokkal, újak csatlakoztak. Az is megfigyelhető, hogy az utóbbi időben egyesek a korábbiaktól eltérő szemlélettel közelítik meg a kérdést. Ráadásul kibővült a történészek tábora a geográfusokkal, akik új nézőpontból foglalkoznak a témával.

Kötetünket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy minél sokoldalúbban mutathassuk be a Délvidék visszatérésének körülményeit, annak rövid távú hatását, illetve tágabban a szerb–magyar kapcsolatok egyes aspektusait. Ennek megfelelően olvasható kisebbség-, politika- és diplomáciatörténeti tanulmány, egy-egy hadtörténész és geográfus dolgozata, a 20. századi történelmünk kérdéseivel foglalkozó ismert publicista írásai, valamint korabeli visszaemlékezés a bevonulásra.