Tuzson János
Ősök és hősök
Az 1635-ös lustra harminchárom Tuzson nevű férfit sorol fel Kézdipolyánban. Tuzson János érdeklődését a családja és a székelyek története iránt, botanikus és erdész nagyapja által gyűjtött negyven régi okmány keltette fel. Budapesten született 1929-ben. Ott kezdte iskoláit, de Innsbruckban érettségizett, Párizsban szerzett mérnöki diplomát és Bostonban doktorált. Négy kultúra, nyelv és nemzeti elfogultság ismeretében, külföldi szemmel, másképp látja a magyarok és székelyek történetét. Chicagóból gyakran látogatott Európába. Nyugati könyvtárakban gyűjtött forrásait és jegyzeteit az angol nyelven is megjelent II. István című könyvében illetve jelen munkájában foglalta össze, miután mérnöki tanácsadó munkájábólAz Ősök és hősök történeteivel nemzeti kultúránkhoz szándékozik téglát hozzátenni. nyugalomba vonult.
E könyv témája ahogyan az író fogalmazza meg bevezetőjében az ősök és hősök más szemszögből való vizsgálata. Az író maga sem tagadja, hogy kissé elfogult, hogy a nemzeti öntudat benne is egészségesen él, de mégis... valahogy másképp látja a történelmi eseményeket egy másik földrészről nézve. Kiemeli, hogy igyekszik olyan dolgokra hangsúlyt fektetni a könyvben, amelyekre a történészek, vagy a történelem kedvelői nem szoktak. Olyan emberekre, vezéregyéniségekre hívja fel a figyelmet, akik sokunk számára nem is léteznek: eltűntek a történelem homályában. A történelemírásnak egy érdekes jelenségére mutat rá: a nemzeti identitásra és annak szereplőire. Tudva azt, hogy az elmúlt két évszázadban vált divattá a nacionalista mellveregetés, az író határozottan felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy történelmünk alapja nem a nemzeti öntudat; erre nekünk van szükségünk azért, hogy ne vesszünk el e nagyvilág nyomása alatt.
Hasonló termékek
Kategoria: Művelődéstörténet és vidéke
-
1680 FtRovás és rovásírás
-
3700 FtII. Rákóczi Ferenc csatái
-
4500 FtA magyar nép művészete
-
2990 FtMagyar várak
-
4500 FtA Magyar Országos Levéltár címereslevelei
Termékjelleg: Erdélyi könyv
-
2520 FtMegidézett múlt
-
3500 FtErdély reneszánsza I-II.
-
3400 FtÉs mit mondanak a dokumentumok a király...
-
3500 FtTechnikatörténeti örökség a kalotaszegi Magyarvalk
-
4200 Ft1956 erdélyi mártírjai IV
Kiadó: Világhírnév Kiadó
-
2100 FtÖrömszakadtáig
-
2100 FtJó Sándor Margarétái
-
2100 FtA képernyő jótékony homálya
-
2100 FtNagyszeben, a vörös város és hajdani magyarjai
-
2100 FtCsabákra várva















