Erdélyért Könyvesház

"Laci bácsi 1948. október közepén önként jött haza, amikor már söpörték a Mindszentynek készített zárkát. Nyugati barátai jól látták, hogy mi a helyzet Magyarországon. Lajtha úgy érezte, itthon a helye. Azonosulni kell népével. Magyarsága kötelezi a közös sorsvállalásra. Karácsonyra kirobbant a Mindszenty-per, s elkezdődött az érsek szörnyű kálváriája. Laci bácsi pedig látta, hogy csapdahelyzetbe került, ahonnét egyhamar nem tud kievickélni. Lelki terheit súlyosbította a lét gondja. Állásaiból kitették. Eladogatásokra kényszerült. Nyugdíjas zeneszerzőként 200 forint volt a havi biztos jövedelme. Zöld határon át nem akart, nem mert Rózsi nénivel disszidálni. Kivándorlási útlevelet kért. A kormányzatnak (Rákosi-Gerő-Révai-korszak) ez kínos lett volna a nyugati sajtóvisszhang miatt. Az első velencei filmbiennálén filmzenéje aranyérmet nyert. Maga a film is: T.S. Eliot Gyilkosság a katedrálisban című drámáját - II. Henrik és a canterburyi érsek harca - Höllering rendezte és nevezte be 1951-ben. A várható európai botrány miatt Rákosiék engedtek, s keserves kompromisszumként hozták létre az úgynevezett Lajtha-csoportot, a Művelődésügyi Minisztérium hatóköre alá rendelt népzenei gyűjtő- és munkaközösségeket. Az a sajátos helyzet alakult ki, hogy egy kőkemény diktatúra állt szemben egy magányos, öregedő emberrel.”
Jómagam is e korszak hajótöröttje voltam, amikor 1953-ban bekerültem Lajtha László csoportjába, s Tóth Margittal együtt a szűk gyűjtőstábba. Nehéz körülmények között született meg ez az írás a ’60-as évek elején.
Erdélyi Zsuzsanna