Békési Zoltán - Csarnai Erzsébet
Házi pálinkafőzés
Az Európai Unió területén egyedül Magyarország használhatja a pálinka nevet. Az is előírás, hogy "pálinkának csak az a gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon termett nemes és vad gyümölcsből, szőlőtörkölyből, illetve aszú szőlőtörkölyből készítenek, és amelynek cefrézését, lepárlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végzik. A cefre készítése során semmiféle cukor nem használható, ugyanígy a pálinkába aroma vagy cukor sem tehető.
A pálinkához nem adható tömény vagy higított alkohol, és nem lehet ízesíteni, színezni."
Aki pálinkát szeretne főzni, annak a jogszabályok ismeretén (könyvünk 6. fejezete) kívül azzal is tisztában kell lennie, mely gyümölcsök a legalkalmasabbak erre a célra (2. fejezet). A házi pálinka jó minőségének egyik meghatározó eleme a szakszerű cefrekészítés ( 3. fejezet ).
Házi pálinkát főzhetünk otthon is, és főzethetjük bérszeszfőzdében is. A házi pálinkafőzés módszerét, eszközeit mutatja be könyvünk 4. fejezete. Hogy milyen pohárból, milyen hőmérsékleten igyuk ezt a hungarikumot, hogyan adjuk meg a kellő tiszteletet a gyümölcs termesztőjének, az ital készítőjének, vagyis mindannak, ami egy kortynyi pálinkában ölt testet, arról az ötödik fejezet szól.
Hasonló termékek
Kategoria: Mindennapi életünk
-
1500 FtEgy kései végvári vitéz-Pécsi L. Dániel
-
970 FtA magyarvizsla
-
3750 FtCsángó galuska
-
4500 FtVirágaink
-
4900 FtFürdöző Budapest
Termékjelleg: Könyv
-
2100 FtA kockás füzet
-
2950 FtRend-őr-köz-i-gazság
-
3200 FtA Holokauszt-ipar
-
3800 FtNyugtalan klasszikusok
-
3500 FtRimaszombat
Kiadó: Mezőgazda Kiadó
-
2700 FtNépzenei olvasókönyv
-
3500 FtA sárközi-dunamenti táncok












