Herényi István

Horkák kísérete - Herények

és más dolgozatok

2000 Ft
Termékjelleg: Könyv
Kiadás éve: 2010
Kötés: fűzött kemény borítós
Méret: A/5(21*15)
Oldalszám/Hossz: 184
Adatbázisba felvéve: 2010.06.22.
Be a kosárba! Készleten

Dr. vitéz Herényi István ősi Vas megyei eredetű nemesi családban született 1918-ban. Jogászi munkája mellett, fokról fokra vált a Nyugat-Dunántúl korai magyar történetének ismert kutatójává. A történelemtudományok kandidátusa (1989). Hely-, család- és helytörténeti adatgyűjteményei fontos forrásmunkák. Tanulmányai három fő téma köré csoportosulnak. Bulcsú horka szállásterületeire, a határvédelem és a nyugati gyepű kérdése; valamint a Herény nemzetség és a Herényi család története. Történeti megállapításait – Györffy Györgyhöz hasonlóan – elsősorban a helynevek vizsgálatára alapozza.
Jelen kötet főként a vasi kiadványokban – elsősorban a Vasi Szemlében – megjelent tanulmányaiból válogat.
Tartalom:
A magyar törzsszövetség törzsei és törzsfoi; A nyugati gyepű az Árpád-házi fejedelmek idejében (995-1000); A három fejedelem és kiséreteik (Kende, gyula, horka) (kékkendek, kálizok, berények); A horkák vezértörzsének nemzetségei az Árpádok alatt; Adalékok egy honfoglalás kori törzstöredék (a Herények) történetéhez; Szeménynévadás a nyugati gyepűn az Árpádok és Anjouk idejében. (900-1400); Az Őrség helynevekben; Herény; A nemeskéri evangélikus artikuláris gyülekezet anyakönyveinek névtani anyaga (1689-1781); Kelet- és Nyugat-Magyarország közös helynevei; Szék, Székfölde; A Vas megyei Herényi-család személynevei és a korabeli névadások; Vázlat a magyar igazságszolgáltatásról 1848-tól napjainkig.