Kubínyi Tamás
Álmos hét könyve II.
Sarkhely
Igaz embernek a tabukkal és dogmákkal sújtott világban is úgy kell élnie, mintha mindenki tisztességes, őszinte és egyenes lenne. Véget kell vetnünk annak a kornak, amikor a gondolatainkat is meg akarják szabályozni belső gátlások beépítésével. Az igazság nem antiszemita, nem rasszista, politikailag nem inkorrekt. Álmos hatása kétségtelenül évezredeken átívelő. Bármi is történt a gondolat megszületése óta az elmúlt ezeregyszázötven évben, a mindenkori matematikai valószínűséggel szemben a magyarság megmaradt a Kárpát-medencében. A nemzet különleges adottsága az Álmos által kijelölt földrajzi csoda, a szent föld a lábunk alatt, a Kárpát-medence. Ez a legnagyobb körerőd, nem ok nélkül volt elő- és ősnépeink lakóhelye sok-sok évezreden át. A régészeti leletek szerint az emberiség különleges megtartó erejű bölcsője, nem véletlenül fáj a foga rá annyi idegennek. Hagyatéka páratlan, gondoljunk a tatárlakai agyagkorongra, a budakalászi szekérre, vagy a barlangokból előkerülő őskori kohókra, csontsípokra, nyílhegyekre. Mind ahány üzenet a kishitűeknek: bízzatok bennem, veletek vagyok, vigyázok rátok!
Hasonló termékek
Cimkék: Gyermek és ifjúsági könyvek
-
1700 FtAz elvarázsolt egérkisasszony
-
3980 FtÉn elmentem a vásárba
-
3500 FtÁlmos hét könyve IV.
-
2200 FtBillegballag
-
2400 FtZenehallgatás az óvodában
Kategoria: Gyermek- és ifjúsági irodalom
-
1380 FtVálogatott magyar mondák és népmesék
-
2200 FtBillegballag
-
1900 FtA szitakötők szigetén
-
1690 FtÁni Máni rádiózik
-
2500 FtÖreg néne őzikéje
Termékjelleg: Könyv
-
2200 FtA humor teljes igazsága
-
2000 FtKöniggrätztól Litomelig
-
2290 FtKritika és kritikusok
-
2200 FtAz elsodort író
-
2800 FtA vörös emigráció
Kiadó: AGORA Kiadó
-
3500 FtÁlmos hét könyve I.
-
3500 FtÁlmos hét könyve V.
-
3500 FtÁlmos hét könyve IV.
-
3500 FtÁlmos hét könyve III.
Sorozat: Álmos hét könyve
-
3500 FtÁlmos hét könyve I.
-
3500 FtÁlmos hét könyve V.
-
3500 FtÁlmos hét könyve IV.
-
3500 FtÁlmos hét könyve III.

















