Bácskay Zoltán
Délvidéki magyar útikönyv
Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik nem a Vajdaságra kíváncsiak, hanem Délvidékre. Ha netán véletlenül nem tudnák mi is az a Délvidék, e könyvből megtudhatják. Délvidék sajnos kissé mellőzve van az utazási irodák kínálatából, és a szinte folyamatos magyarellenes atrocitások híre sem tesz jót a délvidéki felfedező kedvnek.
Ám az oly édes és mostoha Délvidék számomra az otthont jelenti, hiszen itt születtem én ezen a tájon, a bácskai nagy rónaságon. Ahol egykoron őseink győztes csatát vívtak, amire az egész keresztény világ minden nap délben megemlékezik. Ahol a világon először építettek olyan csatornát, amiről később a szuezit is mintázták. Ahol a három méteres kukoricás közepén Árpád-kori templom rom dacol az idő vas fogával. Ahol a rejtelmes elhagyott kastélyok, várak, erődítmények várnak az oda látogatóra. Ahol a Duna szinte tengerré szélesedik, majd 200 méterre szűkül a Kazán-szorosokban.
Személyes tapasztalatok, kutatások, és élmények ismeretében állítottam össze e könyvet, melyben a települések múltja, és jelene is helyet kapott a látnivalók mellett. A települések leírásánál előtérbe helyeztem a magyar vonatkozásokat, a magyar emlékek, emlékhelyek kiemelését. Helyet kapott a könyvben a délvidéki magyar szállásadók listája, és egyéb hasznos információk is, melyek nagyban megkönnyítik a vidéket felfedezni vágyók dolgát.
Bácskay Zoltán
Hasonló termékek
Cimkék: Különlegesség
-
980 FtVértes- hegység
-
3350 FtPusztinai nagy hegy alatt
-
3500 FtMagyarország földrajza
-
3190 FtEgri csillagok---rovásírással
-
6900 FtMesterségek szótára
Kategoria: Útravalók: (útikönyvek, monográfiák, komolyabb földrajzi könyvek, zsebtérképek)
-
1400 FtKirályerdő-hegység
-
980 FtPilis hegység
-
2800 FtNemere-hegység
-
2500 FtKorond és vidéke
-
1400 FtGyergyói-havasok és Hagymás-hegység
Termékjelleg: Könyv
-
2400 FtÚtravaló 2.
-
1900 FtAz ősmagyar hadművészet fejlődése és hatása...
-
900 FtEgy rossz versek kötete
-
2000 FtUtolsó bástyánk: Erdély
-
2100 FtModell és társ
Kiadó: Szerzői kiadás
-
2000 FtA lefagyasztott hadsereg
-
2800 FtHol vagytok székelyek?
-
3980 FtÉn elmentem a vásárba
-
3500 FtPiros, fehér, zöld
-
1200 FtRoga királyfi




















