---
Nagy Magyarország 2009/3.
A szlovákok története
Hiánypótló kiadványt tart a kezében az olvasó. A szlovákok története Magyarországon fehér foltnak számít, holott a szomszédos ország vezetőinek mentalitása, gondolkodása, politikája sok bosszúságot okoz hazánknak, sok megaláztatást a felvidéki nemzettestvéreinknek.
Őszintén beismerjük, nem arra törekedtünk, hogy a szlovákmagyar megbékélés jegyében készítsük el a jelenlegi kiadványt. Egyrészt nem kötött minket semmilyen állami egyezmény, kutatási együttműködés, pályázati pénz, így megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy önállóan tudtunk gondolkodni a történelmi kérdésekben. Másrészt azért sem volt szempont a kényszeredett kompromisszumkeresés, mert tapasztalataink szerint az nem áll másból, mint sűrű bocsánatkérésekből olyasmikért, amiket a szlovákokkal szemben az elmúlt ezer évben elkövettünk, pontosabban nem követtünk el. Fel kell ismerni, hogy a szlovák történelem jelentős része feltevéseken, megalapozatlan következtetéseken alapul, bizonyos esetekben nem több gyermekmesénél. Gondoljunk csak arra, hogy a most készülő közös magyarszlovák történelemkönyv alkalmazza a teljes mértékben történelmietlen ősszlovák kifejezést. Nem lenne vele gond, ha ez a XVIII. századi szlovákokat takarná, de nem erről van szó.
Nem törekedtünk arra sem, hogy megértsük a szlovákokat. Inkább arra összpontosítottunk, hogy megismerjük a szomszédos ország lakóit, illetve azt, hogy miként gondolkodnak rólunk, a saját történetükről. Ez a kiadvány a szlovákokról szól, így mellőztük a magyar sérelmeket, a kitelepítéseket, a Bene-dekrétumokat, a kisebbségi jogfosztásokat stb.
Igyekeztünk a témában publikáló legjelentősebb szerzőket felkérni, egyben fiatal történészeknek is helyet biztosítottunk, előnyben részesítve őket a nevesebb szakértőkkel szemben. Nem voltak külön elvárásaink, nem adtunk iránymutatást, csupán a témaköröket vázoltuk, amelyek néha érintik egymást, esetenként a szerzők véleménye is különbözik.
Tartalom
* A Kárpát-medence a magyar honfoglalásig
Balassa Zoltán
* Hol voltak a középkorban a szlovákok?
Balassa Zoltán
* A modern szlovák nemzet megteremtése
Demmel József
* Államalapítók. Csehszlovákia születése
Gulyás László
* Az első Csehszlovák Köztársaság
Gulyás László
* A komáromi tárgyalások
Popély Gyula
* Szlovákia a nácizmus szolgálatában
Balogh Gábor
* 1948-tól a bársonyos forradalomig
Gulyás László
* A független Szlovákia története
Kiss Balázs
* Főváros szlovák múlt nélkül
Tiszai László
* A szlovák Kazinczytól a szlovák Bibóig
Demmel József
* Magyar jelképből szlovák címer
Szabó Gábor
* Csák Máté mint szlovák király
Szabó Gábor
* Miért haragszanak ránk a szlovákok?
Balassa Zoltán
* Nyelvtörvények a (cseh)szlovák történelemben
Bodonyi Ilona
* Neonáci mozgalmak Szlovákiában
Kiss Balázs
* Magyarkép a szlovák történelemkönyvekben
Mihályi Molnár László
* Az én kedvenc történelmi hősöm
Szaniszló Ferenc
Hasonló termékek
Kategoria: Történelem - Ahogy elfogadjuk
-
2950 FtII. Rákóczi Ferenc ezertizenkét napja
-
3000 FtA magyarországi zsidóság ezeréves védelme
-
3500 FtCsataterek Petőfije
-
2940 FtSzatmári békesség
-
2990 FtA király
Termékjelleg: folyóirat
-
995 FtNagy Magyarország 2010/1.
-
895 FtNagy Magyarország 2009/4.
-
895 FtNagy Magyarország 2010/4.
-
895 FtNagy Magyarország 2009/1.
-
895 FtNagy Magyarország 2010/2.
Kiadó: J&SZ Média Kft.
-
995 FtNagy Magyarország 2010/1.
-
895 FtNagy Magyarország 2011/1.
-
895 FtNagy Magyarország 2009/1.
-
895 FtNagy Magyarország 2010/4.
-
895 FtNagy Magyarország 2010/6.












