Pávai István szerk.
Bartók Béla, a népzenekutató
egy kiállítás képei és dokumentumai
"Bartók Béla születésének 125. évfordulójára készült az a - jelen kiadvánnyal azonos című - kiállítás, amellyel célul tűztük Bartók úttörő jelentőségű népzenekutatói munkásságának vázlatos bemutatását. Magyar, román, szlovák, délszláv, arab és török nyelvterületeken végzett terepkutatásainak, a gyűjtött anyag tudományos feldolgozásának, kutatói szemléletmódjának felvillantásánál az a szándék vezérelt, hogy emlékeztessük a mai folklórmozgalmak széles táborát és közönségét azokra a tudományos előzményekre, amelyek nélkül a külföldön is hódító mai magyar folklorizmus modell, az immár közel negyven éves táncházmozgalom sem jöhetett volna létre.
Bartók és kortársai műveiből, leveleiből válogatott idézetek, népzenei lejegyzések, archív fotók tanúskodnak nemzetközi jelentőségű népzenegyűjtői munkásságáról, interetnikus kutatási szemléletének időtállóságáról.
Ennek az időtállóságnak legfőbb záloga tudományos szemléletmódjából fakad, amelyet egy évtizednyivel fiatalabb pályatársa és barátja tömören így foglalt össze: amilyen zseniális, gazdag fantáziájú s szabadon alkotó művész Bartók Béla, a zeneszerző, olyan aprólékos, a filológus pontosságával dolgozó, a végletekig lelkiismeretes és pedáns Bartók Béla, a folklorista. Ez a gondos megfontoltság mielőtt leírna valamit, ez a sok statisztika és számadati bizonyíték míg egy eredményt megkockáztat, ez a szinte már a hipotézis nélkül való dolgozási mód az egyik fő jellemvonása Bartók könyveinek.
A tárgy iránt érzett lelkes szeretete sohasem ragadja el, a bizonyosságokat kereső és meg is találó tudós bölcs objektivitása látszik minden során. (Lajtha László: Bartók zenefolklorisztikai munkái, 1924) ..."
Részelt Pávai István bevezetőjéből
Hasonló termékek
Kategoria: Hallgatnivalók - Archív Magyar népzene és néptánc
-
3500 FtVikár Béla népzenei gyűjteménye
-
700 FtSzéki gyűjtés---brácsa
-
4500 FtBukovinai székely betlehemesek
-
3980 FtÉljen a magyar!
-
3350 Ft"honn vagysz-e honn vagysz-e ?"
Termékjelleg: Könyv
-
2000 FtA keleti hadszíntér és Magyarország
-
3750 FtCsángó galuska
-
2200 FtAz elsodort író
-
1380 FtElvásik a veres csillag
-
2400 FtPogány magyarság---keresztény magyarság
Kiadó: Hagyományok Háza
-
2200 FtRégi szokás szerint...
-
3200 FtÖrdöngösfüzesi népzene
-
5450 FtJáték tér, játék tár
-
1950 Ftnépzenei és népköltészeti gyűjteménye
-
3200 FtSzékelyföldi furulyaiskola é s dallamgyűjtemény















