Bardócz Antal
Cinkosok
Az olvasó e regényben egy igen kézzelfogható történetet, egy jól megírt művet tart majd a kezében. E több fejezetből álló regényt, minden értelmes ember - egyszerű és akár a túlművelt ember is - igazi szórakoztatásul olvashatja. Ez a kézirat ismét meggyőzhet bennünket arról, hogy az elmúlt negyvenöt esztendő nem múlt el nyomtalanul, hiszen e könyv is bemutatja a letűnt kornak azokat a korrupciós cselekedeteit, amelynek számtalan áldozata volt. Nyomon követhető az is, hogy a hűtlenség, s annak különböző indítéka hogyan szövődhet megbocsáthatatlan bűnné, visszafordíthatatlan örök kalanddá. Bardócz Antal, a szerző végig érzi és érezteti az olvasóval, hogy birtokában van annak az anyagnak, amelyről intő jelzést ad a regényében. Egyes figuráinak a mozgatása nem mindenkor sikerül felsőfokon a szerzőnek, de ötletei átvezetik, szinte észrevétlenné teszik ezt a hibát a regény lehetséges buktatóin. Jó figurákat mozgat, szinte érezni a hús-vér emberek küzdelmét abban a sokszor nem finomkodó csatában, amelybe belekergetik egymást. A feleség és az édesanya szerepe több, nagyobb lehetőségeket is rejtenek magukban, melyeknek egy része elsikkadt e két szereplőben, de a létük így is megkérdőjelezhetetlen. A sztálinista rend uralkodó itt maradottjai itt is bebizonyítják, hogyan lehet egy országot megnyomorítani és kirabolni, ha a hátuk mögött bábáskodó párthatalmasságok behunyják a szemüket a bűnös cselekedeteik előtt. A regény bebizonyítja, hogyan lehet egy tiszta emberből börtöntölteléket faragni a hatalom erejével, azokkal a vezetőkkel, akiket az országos vagy akár a megyei pártbizottságok állítottak egy üzem vagy vállalat élére. Az összefonódások láncszemei a szeretőszerzés különböző rafinációi is megtalálhatók ebben a műben. Hiteles képek teszik igen élvezetessé a regényt. Gondolok itt a tanúvallomást tevők megfélemlített csapatára, ahol a kimondott szónak nagy súlya lehetne, de a megfélemlített társadalomban, a megfélemlített ember inkább a hallgatást választja. Szomorú tények kerülnek napvilágra a regényben. Bardócz Antalt a kézirat alapján jó szemű, tiszta gondolatú írónak tartom. Olvasmányos anyaga arról győzött meg, hogy regénye nagy népszerűséget arat majd az olvasók körében. A CINKOSOK című regény hiteles korrajza egy lezüllött, lezüllesztett, kirablásokkal tönkretett társadalomnak.
Hasonló termékek
Kategoria: Szépirodalom - a múltból és napjainkból
-
2500 FtFénylő Parnassus
-
1550 FtEgyedül a világ ellen * Magukrahagyottak
-
2500 FtHősköltemények, románcok, balladák, legendák
-
1470 FtRézkígyó*Te és a világ
-
3200 FtMadéfalvi veszedelem
Termékjelleg: Könyv
-
2200 FtKarácsony a Havason
-
750 FtÉletfa
-
1900 FtA magyar lovagkor
-
3600 FtMagyaroroszág 1851-ben - személyes beszámolóval ..
-
1180 FtMagukrahagyottak
Sorozat: Kapu könyvek
-
1790 FtKamaszkorunk egyetlen nyara
-
1940 FtFekete doboz
-
2310 FtMagyar múlt horvát szemmel
-
2400 FtA szabadság fogságában
-
250 FtE(z)-ur-ópa - Versek
Kiadó: Kapu Kiadó
-
2200 FtÚt a magányos tüntetésig
-
1950 FtBörtönidő
-
2400 FtA szabadság fogságában
-
2000 FtMegrokkant élet
-
480 FtOszlopszent



















