Petőfi Sándor
A puszta télen
A Magyar Könyv Alapítvány támogatásával
Felkértük a Nap Kiadó költő szerzőit: ÁGH ISTVÁNt, CSOKITS JÁNOSt, CSOÓRI SÁNDORt, DEÁK LÁSZLÓt, FERENCZ GYŐZŐt, KODOLÁNYI GYULÁt, LATOR LÁSZLÓt, LUKÁCS SÁNDORt, PAPP ZOLTÁNt, hogy a legkedvesebb 5 Petőfi-versüket nevezzék meg, és rövid esszében mondják is el, hogy miért azt választották. Nehéz feladat volt, az 5 vers próbára tette a felkért költőket, mert mindőjüknek több legkedvesebb Petőfi volt a tarsolyában. Ámde a szigorú válogatás igen érdekes eredményt hozott: néhány vers választásában volt csak átfedés, szinte mindenki más-más 5 Petőfi-verssel rukkolt elő, mintegy önmagát is jobban bemutatva ezáltal. A könyv 2 ciklusra oszlik. Az első ciklus a választott Petőfi-versek, időrendben. A második ciklusban 9 rövidebb-hosszabb esszének mondható műfajú magyarázat következik, melyben a válogató költők megindokolják döntésüket. Van, aki általában ír Petőfi-élményéről, van, aki versenként mondja el válogatása mikéntjét, van, aki filológusként mutatkozik be. Az Utószóban a 2006-ban elhunyt Domokos Mátyásnak egy 2000-ben született írását tesszük közzé, melyben (egy szavalóverseny zsűrielnökeként mondott beszédében) igazolja nekünk, hogy Petőfi Sándor a mai napig a legnépszerűbb és legismertebb magyar költő.
Hasonló termékek
Kategoria: Szépirodalom - a múltból és napjainkból
-
2490 FtVendégjáték Bolzanóban
-
2310 FtSzékelygőzös a kicsi állomáson
-
2600 FtNem menekülhetsz
-
2600 FtVarju-nemzetség
-
1680 FtValaki tévedett 2.
Termékjelleg: Könyv
-
1700 FtAz erdélyi szászok letelepedéséről
-
1500 FtEgy kései végvári vitéz-Pécsi L. Dániel
-
1690 FtÁni Máni rádiózik
-
1500 FtEmber a drót mögött
-
9800 FtA magyar nyelv teljes szótára, melyben
Kiadó: Nap Kiadó
-
2490 FtTengertánc
-
1950 FtUtószinkron
-
2950 FtHalhatatlan csillagok
-
2900 FtTizenkét kő a parton
-
4900 FtA magyar nyelvújítás szótára















