Erdélyért Könyvesház

A virágénekek kérdésével a magyar irodalomtörténet-írásban sokan és sokféleképp foglalkoztak. A fő gond, hogy a virágének egy olyan műfajtörténeti kifejezés, amely a reformáció korában összefoglalóan jelölte a sokat becsmérelt, erkölcstelennek és tilalmasnak kikiáltott dalokat és (mint arra a Balassa-kódex utal) a szerelmi tárgyú, finomabb hangvételű poézist. Mégsincs egyetlen anonim szövegünk sem, amely ilyen címen maradt volna fönn – mindaddig tehát műfaji fantomként tekinthetünk rá. Pedig az anyanyelvű orális vagy félig-orális (közköltészeti létmódú) világi líra még a humanista Sylvester János figyelmét is megragadta; erről legújabban Bartók István monográfiájában olvashatunk. A sors szeszélye folytán azonban mindaz, amit egyáltalán besorolhatunk ebbe a bizonytalan műfaji konglomerátumba, későbbről, a XVII–XVIII. századból maradt ránk, amikor viszont ezt a kifejezést már nemigen használták. A hajdani feltételezhető (legalábbis az Énekek énekéből világszerte folklorizálódott) erotikus természeti szimbolikát is hiába keressük bennük.

Szabó T. Attila ebből a hatalmas repertoárból – amelynek zömét inkább csak a szakmabeliek ismerik, főként az RMKT XVII/3. kötetéből, Stoll Béla gazdag jegyzeteivel –, vagyis a virágénekeket helyettesítő, kéziratos és szájhagyománybéli szerelmi költészetből válogatta össze antológiájának anyagát. Az első kiadás hosszas cenzúra-küzdelmek után 1970-ben jelent meg Bukarestben, a jeles nyelvtörténész Mi a virágének? című előszavával. Az új kiadást 2006-ban Szabó T. Attila születésének centenáriumára terveztük, végül 2007-ben látott napvilágot. A kritikai kiadások és eredeti források nyomán megújult szövegekhez új jegyzetek társulnak, továbbá Ifj. Szabó T. Attila történeti botanikai tárgyú utószava és e sorok írójának néhány gondolata a virágének tudománytörténetéről. A kötetet Gy. Szabó Béla fametszetei illusztrálják, egy CD-mellékleten pedig csaknem 70 percnyi hangzó anyag kapott helyet Juhász Katalin, Palócz Réka és az autoreferens előadásában.