Cselényi László
Kimeríthetetlen tenger
irodalmi barangolás az ókortól napjainkig
"A nélkülözhetetlen 100 könyv, A sámánénektől a posztmodern show-ig, Sokágú síp, Negyedvirágzás avagy (volt-e, lesz-e) hát cseh/szlovákiai-felvidéki magyar irodalom?, Égtájakat keresve. Öt könyv, mely 1998-tól 2006-ig jelent meg a dunaszerdahelyi Lilium Aurum kiadó gondozásában. Öt könyv, mely a szerző, a kilencvenes években a nyitrai Konstantin Egyetem oktatójaként is tevékenykedő Cselényi László költő műfaji megjelölése szerint: bevezetés a világirodalom tanulmányozásához, barangolás az irodalomban, olvasónapló és művelődéstörténet dióhéjban. Tegyük mindjárt hozzá, az ókortól napjainkig, művek százai révén megfordulva mindenütt e bolygón, ahol irodalom termett vagy terem. A nyolcvanas évek elejétől publikálja ezt a fajta prózáját Cselényi László, gyakran a rá oly jellemző szubjektív, szenvedélyes közelítéssel és véleménynyilvánítással, neoavantgárd poétikájának, költészete karekteres montázstechnikájanak stílusjegyeit is alkalmazva. Melyek természetesen ebben az öt könyv bőséges anyagából készült válogatásban is fellelhetők számos írásban, de az egészet tekintve is. Éppen ezért jegyezhetjük le itt, ha maga a költő mint szerző értelemszerűen nem szerepel/het/ ebben a könyvben /sem/ külön szócikkben, illetve cím alatt, mégis jelen van a versesköteteiből ismert formai megoldásaival, egy-egy irodalmon, írói portrén vagy műismertetésen belül is megtapasztalható sokirányú elindulásaival és visszatéréseivel, körkörös -- közben az olvasót újabb tényekkel, adatokkal, idézetekkel gyarapító mozgásaival. Az elemzés hiányának ellenére, hitünk szerint, így válik ez a kötet is dinamikus ös?- szefüggések rendszerévé, egyfajta értékinventáriummá, mely a szerző első, bevallott szándéka szerint végeredményben ismeretterjesztés diákok, tanárok számára. Persze haszonnal forgathatja mindenki, aki tájékozódni szeretne az irodalom időben és térben egyaránt távoli vagy közeli tartományaiban, az ősi japán litratúrától kezdve napjaink szlovákiai magyar irodalmának legifjabb nemzedékéig. Világítótorony és iránytű egyszerre."
Hasonló termékek
Cimkék: Különlegesség
-
3400 FtErdély története
-
3190 FtEgri csillagok---rovásírással
-
1750 FtHon- és népismeret 2.
-
3000 FtMezőségi páros táncok
-
3500 FtFejezetek a rácjárások történetéből
Kategoria: Szépirodalom - a múltból és napjainkból
-
250 FtE(z)-ur-ópa - Versek
-
1550 FtEgyedül a világ ellen * Magukrahagyottak
-
1480 FtKarácsonyi üzenetek- A Temető megindul
-
1990 FtCsurran a csillag
-
1250 FtKardélen
Termékjelleg: Felvidéki könyv
-
2900 FtSorsunk a számokban
-
2400 FtEgy felvidéki kastély hétköznapjai
-
2500 FtCsallóközi népmesék
-
2800 FtNéprajzkutatások, kutatók és gyűjtemények Hontban
-
2300 FtAz egyetértés konfliktusa
Kiadó: Lilium Aurum
-
3500 FtMátyás királysága
-
2800 FtSzakrális emlékeink nyomában I.
-
2800 FtA magyarság bölcsőjénél
-
3800 FtNépdalkutatók nyomában Szlovákia magyarlakta...
-
3200 FtAmikor még szűk vót a világ...




















