Erdélyért Könyvesház

"Bajcsy-Zsilinszky Endre soha életében nem szolgált idegen ország érdekében, nem kémkedett, nem jelentett és nem árult hazát sem az úgynevezett „nácik”-nak és kommunistáknak....Amikor politikai ellenfelei a szerencsétlen Áchim-halálesettel kapcsolatban igyekeztek nevét és becsületét befeketíteni, és azt is megtudta, hogy kik álltak a támadások mögött, önkénytelenül is védekezésbe ment át mint parlamenti képviselő arról volt híres, hogy egyetlen „izmus” szolgálatában sem tevékenykedett."
(Új Idők, 1992)

"A zsidóságnak ez a szédületes hatalmi előnyomulása mindenáron visszaszorítandó azért, mert a magyar nép – mint minden nép – az élet jogán ragaszkodik saját lelki életéhez és az ő saját államában és társadalmában saját lelki életének döntő erejéhez."
(idézet a könyvből)

"Zsilinszky Endre, aki később, 1925-ben, amikor vitézzé avatták, Bajcsy-Zsilinszkyre bővítette édesanyja családnevével a saját nevét, minden bizonnyal azért, hogy szlávos hangzású neve törzsökös magyar csengést kapjon, 1919-ben, a román megszállás idején írta Nemzeti újjászületés és sajtó című korszakalkotó művét, amelyet aztán a torlódó események, a saját politikai és újságírói munkásságának elágazása és nemkülönben a kis füzetben tárgyalt kérdés kényessége fokozatosan feledésre, majd teljes elföldelésre ítélt. A Károlyi-féle senkiházik úgynevezett forradalma és a Kun Béla-féle, teljes mértékben zsidó kommün után a sajtóról és a nemzeti újjászületésről értekezni kikerülhetetlenül a zsidókérdés érintését és elemzését jelentette. Zsilinszky könyvecskéje mégsem csak a pesti zsidó sajtó mérgezéseit és bűneit tárja fel, hanem legalább ugyanekkora hévvel és egyszersmind tárgyilagossággal a magyar tunyaságot és annak gyászos következményeit is. Ez a kis dolgozat, amelyet harctérviselt szerzője két-három hét elragadtatásos éjszakáin rótt papírra, s amelyet most megpróbálok a Szárszói Konferencia elé tárni, hamarosan meg is fog jelenni a Magyar Fórum kiadó gondozásában, remélhetőleg bizonyítva az ősi igazságot: a szellemi energia nem vész el.
Ha van aktuális mű, ez az 1919-ben megírt és 1920-ban a Táltos kiadásában megjelent kis füzet aktuális ma, 88 évvel a megjelenése után. Természetesen a Bajcsy-Zsilinszky-méltatások, -monográfiák tudnak róla, s a legújabb összefoglaló történeti munka, Gyurgyák János Ezzé lett magyar hazátok című, s a magyar nemzeteszme történetét tárgyaló műve hivatkozik is rá, megemlítve, hogy a fajvé- dők talán legnagyobbikának fontos munkája ez, de beleütközvén a zsidókérdésbe, ami ma égetőbb, veszélyesebb és tilalmazottabb avagy karriert, katedrát meghatározóbb, mint valaha volt, nem bontja ki a mű jelentőségét a maga teljes mértékében. Egy-egy összefoglaló jellegű munkának természetesen nem is lehet feladata egyetlen mű, még ha kivételes jelentőségű is, részletes elemzése. Mégis, elmondhatjuk, Gyurgyák is úgy van vele, mint sok más jeles és tisztességes magyar szerző, hogy az is szép, az is a becsületére válik, hogyha megemlít, pontosabban, ha meg mer említeni egy-egy, a zsidókérdést tárgyilagosan elemző művet. Hőstettnek ennyi is elég ma a holokausztipari túltermelésben és tudósok, írók, értelmiségiek egzisztenciális fenyegetettségében. Minden félénk előhozakodás éppen félénkségével, előrebocsátott bocsánatkérésével igazolja, mivé lett magyar hazánk.
Mivé tette a gyávaság, a látszatokkal való megelégedés, valamint egy törpe kisebbség szívós, évezredek mélyén összeforrott uralkodásra törése, összetartása, mérhetetlen hatalomvágya és természetesen két vesztett világháború halálos következményei is. Magyarországon ma jeles írók, komoly tudósok, életük delén túljutott alkotók, akiktől már nincs mit elvenni az életükön kívül s azt most talán mégsem fenyegeti veszély - írtam még tegnap, s kaptam rá a megdöbbentő hírt ma reggel a rádióban: autóbalesetben meghalt Jörg Haider, az oszták Szabadság párt alapítója, éppen most, véletlenül, amikor az általa alapított pártból kivált másik osztrák identitású párttal együtt számszerűen megnyerte a választást. Csoda-e, ha sokan elkapják a kezüket a magyar sorskérdésnek ettől a tüzes kályhájától, a zsidókérdéstől és még a közönségük is megérti őket, sőt hálás egy-egy félreérthető célzásért, gyengéd utalásért, egy-egy kívül-belül kódolt mondatért. Közben azonban minden pusztul, éppen ennek a központi sorskérdésnek a megtárgyalatlansága miatt. Az életben, az elosztásban pedig félelmetes igazságtalanság jelenik meg. A nép szenved és nélkülöz, oktatása szándékosan elrontott, a népi emelkedés liftje le van szakadva. Minden belesüllyed a korrupcióba...."
(Csurka István)