Tóth László
A Magyar Királyi Honvédség egyenruhái
1926-1945
A Magyar Királyi Honvédség egyenruhái 1926-1945? című könyv azzal a szándékkal készült, hogy a téma iránt érdeklődőket megismertesse az egykor volt Magyar Királyi Honvédség egyenruházatával olyan formában, amelyre hazai szerzők ezidáig még nem vállalkoztak. A könyv első része viselettörténeti tanulmány, sokéves ? levéltári, múzeumi és könyvészeti ? kutatómunka eredménye, száznál több, eddig publikálatlan archív fényképpel kiegészítve. A második részben olvasóink négyszáznál is több színes felvételen láthatják viszont a megelevenedett magyar katonai viselettörténetet. A képek kizárólag eredeti, teljes öltözeteket mutatnak be élő modelleken, így nem csak azt tudhatjuk meg, milyenek voltak a korszak egyenruhái, felszerelési cikkei, hanem azt is, miként viselték ezeket, milyen összképet nyújtott egy gyalogos, egy huszár vagy egy tüzér. Láthatjuk a Honvédség tisztikarát és legénységét társaságban, kimenőn, szolgálatban, gyakorlaton és a fronton, téli és nyári ruházatban, teljes felszereléssel, megelevenedik apáink, nagyapáink ifjúsága, a snájdig magyar katonatiszt és a keleti front poklában küzdő baka.
Ezzel a tematikával átlépjük azt a korlátot, hogy csak egy szűk kutatói és szakembergárda érdeklődését keltse fel a könyv. Bizonyosak vagyunk abban, hogy egy viszonylag széles olvasóközönségnek - nem utolsósorban a fiatalságnak, de azoknak is, akik valaha ezeket az egyenruhákat viselték, s egyre fogyó számban bár, de ma is köztünk vannak ? ki tudunk nyitni egy olyan ajtót, mely egyenesen a történelembe vezet.
A Magyar királyi Honvédség egyenruhái 1926 ? 1945 című monográfia igazi szakkönyv, a maga műfajában úttörő, az első összefoglaló viselettörténeti munka a két világháború közötti magyar fegyveres erők egyenruházatáról. Látványos és reprezentatív kiállítása mindenben megfelel a XXI. század igényeinek, bátran felveheti a versenyt a hasonló jellegű külföldi szakmunkákkal is. A korszak iránt érdeklődők számos új, eddig nem ismert információra lelhetnek benne, de haszonnal forgathatják gyűjtők, szakemberek, divat- és egyenruha-tervezők is.
A könyv szerkesztője, dr. Tóth László több mint húsz éve kutatja és gyűjti a Magyar Királyi Honvédség egyenruházati anyagait, gyűjteménye nem egy olyan tárggyal rendelkezik, melyek közgyűjteményekben sem találhatóak meg.
A Magyar Királyi Honvédség egyenruháinak áttekintő történetét dr. Baczoni Tamás , a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa a téma elismert szakértője írta, míg a Tábori csendőrség egyenruháiról dr. Lóránt Csaba, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság tagja írt. A kitüntetések és jelvények szakértését Ladvánszki Péter végezte.
A könyvben bemutatott műtárgyakat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Laborc György Péter, és a szerző gyüjteményéből válogattuk /kiegészítve más magángyüjtemények eddig ugyancsak publikálatlan darabjaival/ .
A2
Hasonló termékek
Cimkék: Különlegesség
-
650 FtSem kelet, sem nyugat-távolkelet!
-
2950 FtRend-őr-i-gaz-emberek
-
1500 FtKazárföldön
-
14000 FtErdély, Partium és a Bánság erődített helyei
-
5400 FtMagyarország 1899---fóliázva
Kategoria: Történelem - Ahogy elfogadjuk
-
1900 FtA császárváros regénye
-
3600 FtErdélyi szászok és magyarok
-
1400 FtMagyarország és a Magyar Királyi Honvédség...
-
2400 FtBritek, angolszászok, vikingek
-
1700 FtAdatok a Pesti-síkság Árpád-kori
Termékjelleg: Könyv
-
2600 FtMagyar őstörténet-magyar honfoglalás
-
2100 FtA jogilag egységes jobbágyságról Magyarországon
-
3600 FtBenes-dekrétumok és a magyar kérdés, 1945-1948
-
2800 FtMég nincs vége a dalnak
-
2200 FtOstromgyűrűben
Sorozat: Huninform Könyvek
Kiadó: Magánkiadás
-
1500 FtMagyarország néprajzi térképe
















