Horváth Miklós-Tulipán Éva
In memoriam 1956
A Zrínyi Kiadó a forradalom 50. évfordulóján egyedülálló és várhatóan nagy visszhangot kiváltó kötetet nyújt át az olvasónak. A téma egyik legkiválóbb hazai szakértője, Horváth Miklós és szerzőtársa, Tulipán Éva a még meglévő fehér foltok közül a forradalom és szabadságharc emberveszteségeinek számbavételére vállalkozott.
A három nagy szerkezeti egységből álló mű első részében a harccselekmények során elszenvedett veszteségekről, a polgári lakosság ellen végrehajtott fegyverhasználatról, a sortüzekről, a kádári megtorlás során elszenvedett emberveszteségekről olvashatunk.
Ezt követően a veszteségek időbeli és térbeli megoszlását, illetve a halálozások nemek, korcsoportok és az elhunytak foglalkozása szerinti megoszlását vizsgálják a szerzők. A kötetet a harcokban és a megtorlás során elhunyt mintegy 3000 fő halálának körülményeit adatszerűen bemutató táblázatok, illetve adattár zárja. A könyvet az emlékezés hangulatát felidéző fotók egészítik ki, teszik teljessé.
Az In memoriam 1956 című kötet mint jelentős, hiánypótló munka rendkívül fontos tényanyagával kiemelkedik az ötvenedik évfordulóra megjelenő munkák sorából, így egyaránt számot tarthat a forradalomban és a szabadságharcban hajdan részt vevők, a korszak kutatói és az érdeklődő olvasók figyelmére.
A kötet - mint jelentős hiánypótló munka - sajátos felépítésű, rendkívül fontos tényanyagával kiemelkedik a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára megjelent munkák sorából.
I 1
Hasonló termékek
Kategoria: Történelem - Ahogy elfogadjuk
Termékjelleg: Könyv
-
2940 FtA nyelvrokonságról
-
1200 FtMagyarország privatizációja
-
3500 FtA Nyugat halála
-
4900 FtFürdöző Budapest
-
4400 FtNagyapáti Kukac Péter
Kiadó: Zrínyi Kiadó
-
3980 FtForgószárnyas huszárok
-
3980 FtHarci technikák kézikönyve
-
4990 FtÉG-SZÍN-TÉR
-
2130 FtHadihajók II.
-
3990 FtRex invictissimus















