Mályusz Elemér
Turóc megye kialakulása
reprint 1922-ből
Sorozatunkban a magyar polgári történetírás legjelesebb - új kiadásban nem hozzáférhető - munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azokat az írásokat, amelyeket a második világháború után nem az adott tudományterület változásának önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos közgondolkodásból, az egyetemi tananyagokból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből. Tudjuk, hogy a megjelentetendő írások témakörében a legtöbb esetben születtek újabb feldolgozások, de hiszünk abban, hogy a történettudományban is vannak állandó, 'örök' értékű művek, melyek időszerűségét nem érinti egy-egy részletük (netán egész témakörük) későbbi, mégoly 'korszerű' feldolgozásának megjelenése.
A kötet tartalmából:
# A zólyomi királyi uradalom
# A Turóci-fennsík a magyar foglalás idején
# A zólyomi uradalom lakosságának szervezete
# A jobbágyfiúk megtelepedése
# A jobbágyfiúk társadalmi helyzete és köznemesekké fejlődése
# A nemesi vármegye autonóm szervezetének kiépülése
# Térképmellékletek
# Név- és tárgymutató
Hasonló termékek
Kategoria: Történelem - Ahogy elfogadjuk
-
4500 FtErdély, Bánság és Partium
-
3900 FtA székely nemzet története
-
3990 FtA lovag és királya
-
2500 FtEgy az Isten, egy a Nemzet"
-
4990 FtA magyar katonai rádiófelderítés története
Termékjelleg: Könyv
-
1350 FtA leleplezett kapitalista
-
2400 FtÖnéletrajzi írások
-
700 FtAlattomos agymosás
-
4000 FtBevezetés a szemiotikába
-
8800 FtPollack Mihály



















