Wass Albert

összes művei

9600 Ft
Kiadás éve: 2005
Kötés: normál DVD-tok
Méret: 19*13,5 cm
Oldalszám/Hossz: 36 mű
Adatbázisba felvéve: 2006.12.13.
Be a kosárba! Készleten (1 héten belül)

12 teljes regény 112 óra MP+ hanganyagként, 36 kötet kereshető adatbázisban, 36 kötet eBook formában (PDF és LIT)

Wass Albert költő, író, szerkesztő, erdőmérnök, egyetemi professzor, irodalmi szervező. A II. világháború után hazája elhagyására kényszerült, ahová soha nem térhetett vissza. Első verses könyvei 1928-ban és 1929-ben jelentek meg Kolozsvárott. 1934-ben az Erdélyi Szépmíves Céh megjelentette a Farkasverem című regényét. Művek és elismerések sora veszi kezdetét: 1935-ben beválasztják a Szépmíves Céh tagjai közé, ugyanekkor elsőként az erdélyi fiatalok közül megkapja a Baumgarten-díjat. Szociális valóságábrázolása, történelmi igazságkeresése, ősi nyelvezete, zeneisége, meghódítja a magyar olvasók szívét is. 1944 végén az ellene kiadott román majd szovjet parancs ismeretében politikai üldözöttként hagyta el hazáját. Előbb Németországba, majd 1952-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol továbbra is aktív írói és kiadói munkásságot folytatott. Wass Albert maga és életműve közel 50 évig feketelistára került a keleti blokk országaiban. Szülőföldjén 1946-ban halálos ítéletet is hirdettek ki fölötte. 90 éves korában,1998-ban, Floridában érte a halál.

Minden hazai és emigrációban írt művéből sugárzik az író magasrendű erkölcsisége, mítoszteremtő kifejezőereje. Művei esztétikai-stilisztikai gazdagsága a 20. század legnagyobb alkotóinak sorába emeli.

Egyedülálló kiadványunkban teljes írói életművét közzétesszük a Kráter Műhely Egyesület Kiadójának Wass Albert Életműsorozata alapján: regényei, versei, novellái mellett egy Wass Albert bibliográfiát is találunk a lemezen.

Lemezünk különlegessége, hogy három különböző módon is használhatóvá és élvezhetővé teszi a hatalmas anyagot. A kiadványainknál megszokott, kifinomult keresést lehetővé tevő teljes szövegű Folio adatbázis mellett valamennyi mű a két elterjedt e-Book formában (Adobe PDF és Microsoft LIT) is megtalálható a lemezen. Mindkettő előnye a kompakt forma, a kényelmes nyomtatási lehetőség (egy kötet — egy fájl). Az ingyenes olvasó programokkal kényelmesen kezelhetőek, egyszerű szavas keresési lehetőséggel is rendelkeznek. Az Adobe olvasója talán elterjedtebb, jobb nyomtatási lehetőségekkel bír, tehát ha nyomtatni akarunk, ezt használjuk, míg a másikat elsősorban a képernyőről való olvasásra optimalizálták.

Ráadásul 12 mű teljes anyaga szerepel rajta, összesen több mint 112 órányi terjedelemben. A hatalmas mennyiségű hanganyag a népszerű MP3 formában van a lemezen. Számítógépen a programunkkal járó hanglejátszó mellett tetszőleges médialejátszó programmal használhatjuk őket. A legtöbb asztali DVD lejátszó készülék ma már szintén gond nélkül megbirkózik ezzel a formátummal, tehát számítógép használata nélkül is meghallgathatjuk. A fájlok tetszés szerint CD-re vagy memóriakártyára másolhatók, így az autós ill. mobil eszközök széles választékán is élvezhetjük az összesen 112 órányi irodalmat.

A lemezen az alábbi művek találhatók (a kövér betűvel szedettek hanganyagként is szerepelnek!): Wass Albert minden verse ˇ Zsoltár és trombitaszó ˇ Karácsonyi üzenetek; A Temető megindul ˇ Farkasverem ˇ Csaba ˇ A titokzatos őzbak ˇ Jönnek! ˇ Vérben és viharban ˇ Egyedül a világ ellen ˇ Tavak és erdők könyve ˇ A kastély árnyékában ˇ Mire a fák megnőnek ˇ Tavaszi szél és más színművek ˇ Rézkígyó ˇ Te és a világ ˇ Adjátok vissza a hegyeimet! ˇ Örökösök ˇ Ember az országút szélén ˇ Tizenhárom almafa ˇ Az Antikrisztus és a pásztorok ˇ Átoksori kísértetek ˇ Magukrahagyottak ˇ Elvásik a veres csillag ˇ Valaki tévedett ˇ Válogatott magyar mondák és népmesék ˇ Kard és kasza ˇ A funtineli boszorkány ˇ Eliza ˇ Hagyaték ˇ A költő és a macska ˇ Halálos köd Holtember Partján ˇ Elvész a nyom ˇ Wass Albert életmű-bibliográfia (1923—2003)