Szabó M. Attila
Erdély, Bánság és Partium
történeti és közigazgatási helységnévtára
Nap mint nap találkozunk helységnevekkel, ezekkel határozzuk meg születésünk helyét, lakhelyünket, utazásunk célját. Használatukat a különböző tudományok sem nélkülözhetik. A helynevek kialakulása évszázadokra visszamenő folyamat eredménye, a névadók általában az illető helységben élők, letelepedők voltak. A névadási folyamat során évszázadokig a hatóságok nem szóltak bele a névhasználatba. Sokszínű tehát a helynevek világa.
A szótár törzsanyagát 5818 település (város, falu, tanya, telep, városnegyed, falurész) névanyaga képezi. Egy-egy szócikk a következő adatokat tartalmazza: A helység jelenlegi, hivatalos román neve, ezt követik a román névváltozatok, melyik jelenlegi megyéhez tartozik, magyar hivatalos neve és névváltozatai. Abban az esetben ha van, megjelenítettük az illető helység német, szász, ukrán (ruszin), szerb, horvát, cseh, szlovák, bolgár, jiddis, lengyel és török elnevezését is. Ezután következik a szótár történeti része. A forrásanyag segítségével felsoroltuk a helység névanyagának változatait az első írásos megemlítésétől napjainkig. A címszó utolsó részében a közigazgatási hovatartozását, jogállását taglaljuk.
A helynévanyag összeállításánál figyelembe vette a szerző Fejér, Nagy, Fényes, Pesty munkáit, a megjelent helységnévtárakat, oklevéltárak helynévanyagait, felhasználta a népszámlálások adatait, Lelkes, Sebők, Wildner, Szabó M. Attila és Szabó M. Erzsébet helységnévtárait, Varga E. Árpád történeti-statisztikai köteteteinek adatait is.
A digitális kiadás fejlett keresőprogramja révén könnyen használhatóvá teszi az egyedülálló, hatalmas anyagot.
Hasonló termékek
Kategoria: Történelem - Ahogy elfogadjuk
-
3000 FtA magyarországi zsidóság ezeréves védelme
-
1900 FtAz Árpád-ház mítoszai
-
750 FtErdélyi fejedelmek
-
3900 FtA román irredentista mozgalmak története
-
4000 FtTábornokok és törzstisztek, hadnagyok és...
Termékjelleg: Multimédiás CD
-
4500 Ftösszes művei
-
4000 FtKlasszikus zenetár-Barokk oratóriumok
-
4500 FtMagyar történeti életrajzok
-
4500 FtA magyar viseletek története
-
4500 FtHadtörténelmi Közlemények
Sorozat: Arcanum Digitéka
-
4500 FtMagyar írók élete és munkái
-
9600 Ftösszes művei
-
4500 FtKrónika
-
4000 FtA magyarországi főnemesség 20. századi genealógiáj
-
4500 FtA magyar irodalom története
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
-
4500 FtMadaraink
-
4000 FtTábornokok és törzstisztek, hadnagyok és...
-
4500 FtOperamesék
-
4500 FtVasárnapi Újság
-
4500 Ftösszes műve (1901-1975)



















