Ökrös zenekar és Balogh Kálmán
Így kell járni
1994-ben, amikor Magyar Kálmánnak és Tobak Ferinek köszönhetően egy fárasztó Pittsburghi táboros hét után leszállt a gép velünk San Fransiscóban, mintha ismét egy eljesen új világba csöppentünk volna. (...) A nyugati világ szélén kószáltunk, igyekeztünk azt magunknak felfedezni, kirándultunk, horgásztunk ha lehetett és hangosan rácsodálkoztunk a kifogott cápákra, lepényhalra.
Ebben az állapotban már az sem váltott ki bennünk csodálkozást, hogy egykori barátunk, Dave Feeney meghívott, készítsünk egy lemezfelvételt Hollywoodban, pedig a dolognak rögtön megéreztük a finom pikantériáját. Az ugyanis, amit mi képviseltünk zenénkkel, olyan távol állt a Hollywood által jelképezett világtól, mint Háry János juhász a francia császártól. A zenekar azonban csúcsformában volt, három nap alatt be is fejeztük a lemezt, csak azután ültünk le tanakodni mi is legyen a címe. És ez a pikáns helyzet fantáziánkat is megmozgatta. Pintyő csakhamar kibökte, hogy legyen Lepényhal, hiszen azt is fogtunk, no meg a lepényhal neve is (hollybut), féloldalas formája is emlékeztetett a fentebb leírt helyzetünkre. Igen jót nevettünk az ötleten, Dave-vel együtt, a lemezre pedig ráragadt a Lepényhal név. Azóta Dave Feeney elment, már a zenekar is szanaszét van, nem fogunk egyhamar ismét lepényhalat. Az élmény és az akkor huszárosan felvett zene azonban maradandó. Kelemen László
Ökrös Csaba hegedű
Molnár Miklós hegedű
Mester László brácsa, ütőgardon
Kelemen László brácsa
Doór Róbert bőgő
Közreműködik:
Balogh Kálmán cimbalom
1. Rábaközi: Karéj, dus, csárdás és friss
2. Gyimesi: Lassú magyaros, sebes magyaros és csárdás
3. Ördöngősfüzesi: Katonakísérő csárdás és zsidótánc
4. Ördöngősfüzesi: Cigánykeserves és gyors csárdás
5. Kispetri Hajnali: A Sarjúé és legényes
6. Marosszéki: Verbunk és vármegye
7. Kalotaszegi: Mikor a pásztor elvesztette a juhait
8. Bonchidai: Lassú, ritka, sűrű magyar, csárdás és szapora
Hasonló termékek
Kategoria: Hallgatnivalók - Magyar népzene és néptánc mai együttesek előadásában
-
3980 FtTükrös tábor
-
2460 FtTáncház-Népzene 2008
-
3980 FtSzéki pár
-
4420 FtTéka-30
-
2670 FtDorombér 2.
Termékjelleg: CD lemez
-
2690 FtFel a kalappal!
-
2500 FtVitézi élet
-
3870 FtÓ, barátom---Ov paregam
-
3840 FtScre Cigansko
-
3200 FtCsoda dalok
Kiadó: Gryllus Kft.
-
3850 FtA teljesség felé
-
3840 FtVagabond












