Friedrich Klára-Szakács Gábor
Kőbe vésték, fába rótták...
Kőbe vésték, fába rótták - üzeni a cím. Amikor Friedrich Klárával, feleségemmel azon törtük a fejünket, hogy mivel jelezhetnénk egyértelműen a Tisztelt Olvasó számára már a borítón is a kötet tartalmát, hirtelen eszébe jutott készülő lemezünk - Pogány imák -, A múlt üzenete című nyitódalának fentebb olvasható sora. Nem gondolkoztunk tovább.
Úgy éreztük, ebben mindaz benne foglaltatik, amiről szólani kívánunk, és amiről szólanunk kell. Persze, nem volt kétséges, hogy őseink írásáról, a rovásírásról és annak rejtélyeiről, de tegyük ezt oly szent akarattal, és körültekintéssel, hogy régi műveltségünket, örökségünket ártó kezek soha többé ki ne törölhessék a magyar könyvforgató tudatából. Mert az Istenek hagyták reánk.
Amikor jó két évtizeddel ezelőtt, a múlt század '80-as éveiben egyre lelkesebben olvastuk az akkori Magyarországon valós őstörténetünkről csak hellyel-közzel hozzáférhető szakirodalmat, nem gondoltuk, hogy napjainkra százak jelentkeznek a Kárpát-medencei rovásírás-versenyünkre, hogy segíthetjük rovásíró egyesületek, szakkörök alakulását határon innen és túl, hogy 2004-ben megjelenik az első rovásírásos újság.
Minderre nem lett volna lehetőségünk, ha nem találunk rá olyan rég elhunyt, illetve ma is velünk élő tanítókra, akik az élet legkülönbözőbb területein alkották meg életművüket és segítettek bennünket az előbbre lépésben. Ők a példaképeink. Többen közülük mindeddig nem kapták meg azt a széles körű elismerést, amit tudásuk és tevékenységük alapján megérdemeltek volna. Márpedig a jövő a múltból és a jelenből építkezik. Senki sem úgy születik, hogy mindent tud. Ismereteit valakitől kapja, tanulja, és azt illik megköszönni.
Ebben a kötetben példaképeink iránt érzett hálánkat "kőbe véssük, fába rójuk", ahogyan őseink is tették az ő elődeik tiszteletére.
Szakács Gábor
Hasonló termékek
Kategoria: Amin még vitatkozunk - Mítoszok és magyarázataik
-
1500 FtSzent Lászlónak édesapja:verhetetlen I. Béla
-
2900 FtSorsunk a számokban
-
2500 FtSzékelyföldi mondák
-
1800 FtYotengrit 4
-
2200 FtA magyarok története
Termékjelleg: Könyv
-
2800 FtA kún kérdésről és a sidó állapotrúl
-
1280 FtAz Antikrisztus és a pásztorok
-
4500 FtAz Árpád- és Anjou-kor csatái, hadjáratai
-
2400 FtLajtha László, a zenefolklórista
-
2436 FtNem-múló múlt
Kiadó: Szerzői kiadás
-
2500 FtCergát-parti tűnődések
-
2900 FtKét és fél év az őshazában
-
3200 FtCsoda dalok
-
1500 FtSzent Lászlónak édesapja:verhetetlen I. Béla
-
1200 FtHosszú álom














