Arcanum
Vasárnapi Újság
1854-1860
összes szám
CD-ROM-unk a széles néprétegeknek szóló, fontos ízlésformáló hetilap, a Vasárnapi Újság első hét évfolyamának összes számát tartalmazza, 1854-től 1860-ig. A felelős szerkesztő, Pákh Albert az első lapszámban így hirdette az újságot:
Megjelenik hetenként egyszer egy nagy negyedrétü iven a
VASÁRNAPI UJSÁG.
Uj népszerü vállalat.
(Minden lapban legalább egy fametszés!)
Mik egy néplap kellékei? Az, hogy érdekes legyen. Az, hogy hasznos legyen. És az, hogy olcsó legyen.
Ime vállalatunkról bizton hisszük elmondhatni, hogy mind e három tulajdonnal birni fog. Ugy intézkedtünk, hogy legjobb iróink irják, hogy tartalma széles ismeretgazdagságot foglaljon magában, és egész félévi előfizetési ára EGY PENGŐ FORINT legyen.
Alólirt felelős szerkesztő mellett, mint főmunkatársat JÓKAI MÓRT mutathatjuk be, kik e népszerü vállalat számára a magyar irodalomnak e téren legelismertebb bajnokait leendnek képesek egyesiteni. S e meggyőződésben kezeskedni merünk, hogy a mit lapunk hasábjain nyujtani fognak, érdekes, ismeretterjesztő, miveltető olvasmány lesz. A népet mellynek pártolására számitunk nem nézzük öntudatlan nyers tömegnek, mellynek jó indulatát üres szemfényvesztések által szabad kizsákmányolni, hanem látjuk benne amaz ép, józan fajt, mellynek megvannak nemesebb vágyai s tiszteletreméltó érzelmei. Azon népet látjuk magunk előtt, melly hogyha ezentul is élni akar, ezt csak ismeretek és mivelődés árán válthatjuk meg.
A Vasárnapi Ujság szerkesztői, szerzői, tudósítói, illusztrátorai jóvoltából hosszú évtizedeken át egyedülállóan teljesítette a jó értelemben vett népművelés feladatát az éppen csak a polgárosodás útjára lépett országban. A fejlett keresőprogram segítségével most újszerű bepillantást nyerhetünk a 19. század derekának világába. A lap illusztrációit is feldolgoztuk, a gyönyörű metszetek zömét nagy felbontásban is élvezhetjük.
Hasonló termékek
Kategoria: Művelődéstörténet és vidéke
-
1100 FtEmlékek Ázsiája
-
4500 FtMagyar Művelődéstörténet
-
3500 FtLevelezése
-
2400 FtA magyar heraldika korszakai
-
7900 FtKözépkori templomok Dél-Szlovákiában
Termékjelleg: Multimédiás CD
-
4500 FtTermészet Világa
-
4000 FtA magyarországi főnemesség 20. századi genealógiáj
-
4000 FtTábornokok és törzstisztek, hadnagyok és...
-
4500 FtA múlt magyar tudósai
-
4500 Ftösszes művei
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
-
4500 FtAranysas 2001-2004
-
4500 FtA hódoltság kora
-
4000 FtNagy képes világtörténet
-
9600 Ftmunkái
-
4000 FtA Könyvek könyve















