Malonyai Dezső szerk.
A magyar nép művészete
az 1907-es mű teljes anyaga (5 kötet)
A CD-ROM az eredeti papírkiadás teljes anyagát tartalmazza: mintegy kétezer oldalnyi szöveget, több mint ötezer illusztrációt és több mint kétszáz nagy felbontású színes képet.
Vállalkozásunk tehát a következő: keresünk hazánkban, a nép körében, lehetőleg mennél többet abból, amiben fajunk szépérzéke a meséiben, dalaiban, szokásaiban, sőt babonájában is kifejeződő költői érzését kiegészítőleg a legjellemzőbben nyilvánul. Célunk: fölkutatni a magyar művészi alkotókedv ösztönszerű érvényesülésének kezdetleges próbálkozásaitól kezdve, el a már fejlettebb motívumokig lehetőleg mennél többet; menteni az elkallódástól azt, amink van és így a nemzeti jelleg megőrzésében erősíteni, irányítani, fejleszteni fajunk alkotókedvét; megmutatni, bizonyítani és igazolni fajunk művészeti érzékének, rátermettségének és készségének sajátosságát, erejét, becsét s ezzel közvetve és közvetetlenül segíteni a nemzeti elem érvényesülését ízlésünkben, művészetünkben és iparunkban; gyarapítani a nemzeti önbizalmat, tanítani a magunk többrebecsülését, valamint megbecsülését annak, ami a miénk
, ez vállalkozásunknak erkölcsi tartalma és ez a célunk
A fenti sorokat az 1907-ben megjelent első kötet bevezetőjében írta Malonyay Dezső. A hatalmas vállalkozás táptalaját több tényező együttes jelentkezése adta. A múlt század derekától Európa-szerte erőre kapott a nemzeti gondolat, a nemzetállamok kialakulása, helyi és nemzeti kultúrák felértékelődése. A modern gyáripar esztétikailag igénytelen tömegtermékeivel szemben erősödött a kézművesség, az iparművészeti-háziipari termékek iránti (időleges és némiképpen nosztalgikus) szimpátia. A hazai szellemi életben, művészetekben is markánsan megjelent a népi-nemzeti gyökerekhez fordulás (az építészetben Lechner Ödön, Thoroczkai Wigand Ede, Kós Károly, a zenében Bartók és Kodály, az irodalomban Móricz Zsigmond nevét említhetjük).
A kormányzat által is támogatott gyűjtőmunka 1904-ben indult a sokoldalú, kiválóan író, jó szervező Malonyay vezetésével. Neves és népes munkatársi gárda segítségével járták az ország tájegységeit, gyűjtötték, rendszerezték, festményen, grafikán, fényképen megörökítették a népi kultúra, a népi képzőművészet fellelhető elemeit. Egy-egy vidék bemutatása általában a tájbemutatás viselet templom ház temető rendet követi, legnagyobb teret a házról szóló rész kapja, amely a paraszti élet teljességének leghívebb tükre. A viszonylag szárazabb, részletező (ám az értékek megőrzése, leltározása szempontjából alapvető jelentőségű) leírásokat stílusos táj- és környezetleírások, színes riportok és interjúk frissítik. Az öt gazdagon illusztrált kötet mindmáig a magyar népművészet leggazdagabb forrásgyűjteménye.
Hasonló termékek
Cimkék: Különlegesség
-
2400 FtEgy felvidéki kastély hétköznapjai
-
4500 FtErdővidéki táncélet
-
4800 FtHaja, haja virágom
-
3850 FtFellegzik az idő...
-
3190 FtEgri csillagok---rovásírással
Kategoria: Művelődéstörténet és vidéke
-
4500 FtIgnácz Rózsa (1909-1979)
-
4500 FtTündérkert
-
4500 FtAz Osztrák-Magyar Monarchia
-
950 FtJobbágyélet a fejedelemkori Erdélyben
-
1200 FtRovásírás tankönyv és szakköri ötlettár
Termékjelleg: Multimédiás CD
-
4500 FtVirágaink
-
4500 Ftösszes műve (1901-1975)
-
4500 FtA Pallas Nagy Lexikona
-
4500 FtSzázadok
-
4500 FtA Magyar Országos Levéltár címereslevelei
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
-
4500 FtA magyar történelem dalban elbeszélve
-
4500 FtMagyar Nyelv Értelmező Szótára
-
4500 FtÖsszes munkái
-
4500 FtMadaraink
-
4500 FtOperamesék




















