Egri János

Moods

2150 Ft
Kiadás éve: 1998
Kötés: normál cd-tok
Méret: 14*12 cm
Oldalszám/Hossz: 51'54"
Adatbázisba felvéve: 2006.05.18.
Előjegyzem! Jelenleg nem beszerezhető, előjegyezhető

jazz

Miközben az Egri János által kazettára másolt nyers (keveretlen!) zenét hallgatom furcsa érzések és emlékek kavarognak bennem. Hogy stílszerű legyek: hangulatok jönnek, hangulatok mennek. Jancsi első saját neve alatt megjelent lemezén zeneileg és emberileg is a gyökerekig nyúlt vissza. Nem öncélú virtuózkodásról van szó – pedig meggyőződésem, szólódarabokkal is meg tudta volna tölteni ezt a CD-t. Miles Davis, Wayne Shorter, Jaco Pastoriue és Marcus Miller hatása érződik mindvégig. Persze Egri nem epigon, így a mestereket nem hangról hangra koppintja, hanem saját ösztönös zsenialitását teszi zenéjükhöz és ettől lesz egyedi, másokétól elütő hangvételű a lemez. Az Egri János Group színpadképe ugyan másképp fest, de a zenekarvezető úgy tartotta ildomosnak, hogy pályakezdésének segítőit, Babos Gyulát és Szakcsi Lakatos Bélát is elhívja a stúdióba. Az “öreg” barátok egy-egy kompozícióval (Moody Blues és In Memoriam Miles) hálálták ezt meg. Ezen a lemezen a nyári vakációját itthon töltő Lakatos Tóni is “kifújta magát”. Jancsi Lakatos Vilivel is sokat dolgozott annak idején Svájcban így Lakatos “Ablakos” Dezső testvére is kottapapírra vetett egy “lebegős” témát (Travel With Me). A családi vonatkozásban Egri sógora, Oláh Kálmán is írt a lemezre egy mágikus melódiát (Magic), és erre a „session”-re áthangszerelték közös szerzeményüket, az Oláh Kálmán Sextet repertoárdarabját (Suvretta). A zenekarvezető hangjegyekben képezte le lányát (Móci) és kisfiát is (Song for my Son). Ez utóbbiban Egri egészen új oldaláról mutatkozott be. A lírai dal mély apai érzéseket tár elénk. A „Hangulatok” egy be-bop alapú jazzrock produkció. – Maloschik Róbert

Egri János – basszusgitár
Tony Lakatos – szoprán szaxofon
Willy Lakatos – zongora, szintetizátorok
Fekete István – trombita
Szakcsi-Lakatos Béla – szintetizátorok
Balázs Elemér – dob, ütősök
Oláh Kálmán – zongora
Babos Gyula – gitár
Horváth Kornél – ütősök
Hangya Nagy József – tenor szaxofon
Schreck Ferenc – francia kürt
Németh Ferenc – dob



1. Chaos
2. In Memoriam Miles
3. Suvretta
4. Song for my Son
5. Móci
6. Pinocchio
7. Moody Blues
8. Magic
9. Eighty-one
10. Travel with me