Kiss Ferenc
A héttorony hangjai
Az album válogatás Kiss Ferenc színpadi táncelőadások koreográfiáihoz írott zenéiből, valamint az 1992-es Sevillai Világkiállításon felállított Magyar Pavilon programzenéjét tartalmazza. Miért kapta A Héttorony hangjai címet? A legenda szerint a Héttoronyba bejutott ember magával vihet bármilyen kincset, s ez szerencsét hoz neki egész életén keresztül. Azonban ha éjfélig nem hagyja el a Héttornyot, bezárva marad addig, mig egy másik ember be nem jut, s ki nem szabadítja.
Számomra a magyar népi műveltség jelenti azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt. Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között rekedtem, s rám csapódott a kapu. Jól érzem itt magam, nem is várok szabdítóra. Az innen kiszűrődő hangokat halljátok. - írja az alkotó.
Kiss Ferenc zenei rendező és utómunkálatok, hegedű, török klarinét, furulya, koboz, citerák, bolgár tambura, doromb, ütőgardon, szintetizátor, tekerőlant
Közreműködők:
Ádám Gizella ütőgardon
Agócs Gergely duda
Ágoston Béla szaxofon, klarinétok
Auksz Éva ének
Balogh Kálmán cimbalom
Berecz András ének
Cserepes Károly szintetizátor
D. Tóth Sándor brácsa
Gombai Tamás hegedű
Halmágyi Mihály hegedű
Horváth Virgil, Prókai Annamária, Molnár Piroska, Vereczki András beszéd
Huszár Mihály basszusgitár
Janek József táncritmus koreográfia
Kürtösi Zsolt nagybőgő
Lámek Ádám klarinét
Lázár Zsigmond szintetizátor, hegedű
Maros Anna, Bihari Együttes, Honvéd Együttes beszédhangok
Rémi Tünde ének
Szabó Zoltán duda
Vincze Zsuzsa dúdolás
1. A halál árnyékában / In the shadow of death
2. Kyrie eleison!
3. Hajnal hasad / Day-spring
4. Kalitka / Cage
5. Kettős / Duet
6. Nász / Wedding
7. Szöged hírös város / The famed town of Szeged
8. Kerekestánc / Round dance
9. A magyartölgy mítoszai / Myths of the Hungarian oak
Hasonló termékek
Kategoria: Hallgatnivalók - Népzenefeldolgozások és utánzatok
-
1910 FtTíz lépcső
-
3650 FtA Zeneakadémián
-
4230 FtCimbalomduó
-
3980 FtMagyar zene
-
3850 FtSzép, hajnali csillag
Termékjelleg: CD lemez
-
4420 FtVitéz Levente
-
3500 FtTűzzel, vassal
-
5600 FtMagyar katonadalok és énekek
-
2980 FtMeotis
-
2800 FtFesteres
Kiadó: Etnofon Népzenei Kiadó
-
4200 FtJuhmérés Visában
-
2980 FtMeotis
-
5760 FtNincs Pusztina békerítve...
-
3210 FtMoldvahon I.
-
2670 FtDorombér














