ARCANUM
A Magyar Országos Levéltár címereslevelei
1246 címerlevél heraldikai rajza
A Magyar Országos Levéltárban őrzött 1246 címereslevél heraldikai rajzát és a legjelentősebbnek tartott 100 darabnak az eredetiről készült színes másolatát tartalmazza kiadványunk. A százezerre becsült magyar uralkodói címeradomány közül a Magyar Országos Levéltárban eredetiben vagy korabeli formahű, hitelesített másolatban őrzött címereslevelekből kiválogatott 100 darab színes képanyagot úgy állítottuk össze, hogy címertani, művészettörténeti és történeti érték szempontjából a legjelentősebbek kerüljenek bemutatásra. A válogatási szempontok összetetten jelentkeznek, a művészi kivitel értéke mellett figyelve arra is, hogy az illusztrációs anyag megfelelően mutassa be a heraldikai és a címerfestészeti fejlődést. A színes táblák zöme a 1517. századból került ki, mivel a címerképek jelentős heraldikai változásai e 300 év alatt mentek végbe.
A színes címerképek és a heraldikai rajzok időrendben követik egymást.
A címerképek mellett közöljük
fő címerszerző(k) nevét
az oklevél keltét, a kelet helyét
az oklevelet kibocsátó uralkodót
az adomány tárgyát
a fő címerszerző(k) által az adományban még részesültek neveit.
a megjegyzés rovatban utalunk arra, ha a család neve az idők során változott, ha az oklevél nem eredetiben maradt fenn, ha az oklevélen a hamisítás nyoma észlelhető és ha az oklevélben említést tesznek a család egy korábbi címeradományára
az eredeti címeradományt tartalmazó oklevél levéltári jelzetét, amely minden esetben a címerszerző nevével és az oklevél keltével együtt értendő.
Hasonló termékek
Kategoria: Művelődéstörténet és vidéke
-
2200 FtA kor falára
-
4500 FtVasárnapi Újság
-
2800 FtRégi magyar halételek
-
6800 FtA gyulafehérvári római katolikus székesegyház...
-
4500 FtRégi nyomtatványok tára
Termékjelleg: Multimédiás CD
-
9600 Ftösszes művei
-
4500 FtOperamesék
-
4500 FtA magyar nyelv szótára
-
4500 FtRégi magyar szólások és közmondások
-
4500 FtA magyar nemzet hadtörténete
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
-
4000 FtÓkori lexikon
-
4500 FtA magyar történelem dalban elbeszélve
-
4500 Ftösszes művei
-
9600 Ftmunkái
-
4500 FtA magyar nép művészete















