ARCANUM
Verstár
a magyar líra klasszikusai
50 költő összes verse, 5 óra hanganyaggal
A Verstár CD-ROM 50 klasszikus magyar költő összes versét tartalmazza, az összes vers teljes szövegében kereshető formában. Ráadásként 5 órányi hanganyagot, a legszebb verseket a legkiválóbb versmondók tolmácsolásában.
Jelen 2008-as Verstár kiadásunk két fontos jellemzője az előz kiadáshoz képest: a szerzői-jogi védettség határidejének lejártával visszakerült az adatbázisba József Attila összes verse; a lemez hanganyagát szabványos MP3 formátumúvá alakítottuk, így az a számítógépek médialejátszóival, az MP3 készülékekkel, asztali CD, DVD lejátszókkal is meghallgatható.
A Verstár segítségével pillanatok alatt megtalálhatunk egy-egy keresett versrészletet, megtudhatjuk egy fejünkben motoszkáló töredék pontos szövegét, fellelhetjük az ismert idézet szerzőjét, versek, alkotók, időszakok újszerű nyelvi, költészeti vizsgálatára, összehasonlítására nyílik lehetségünk. A keresés mellett munkánkat számos hasznos segédeszköz támogatja: saját, kereshető megjegyzéseket fűzhetünk a versekhez, szövegkiemelőt használhatunk. A verseket, versrészleteket kedvenc szövegszerkesztőnkbe átemelhetjük, vagy akár közvetlenül ki is nyomtathatjuk.
Tízezernyi vers teljes szövegében kereshetünk, ráadásul mintegy öt órányi hanganyaggal, elmondott és megzenésített versekkel igyekeztünk minél teljesebben bemutatni a magyar líra évszázadainak klasszikusait. A Hungaroton jóvoltából olyan jeles művészek hangfelvételeiből válogattunk, mint Latinovits Zoltán, Major Tamás, Bánffi György, Mensáros László, Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre. Az archív felvételek mellett Jordán Tamás és Galkó Balázs mondja el kedvenc verseit, Sebő Ferenc néhány énekelt verse hallható a CD-n. Adatbázisunk egyaránt hasznos segítője lehet az iskolai dolgozatára készül elemi iskolás diáknak, érettségi tételét kidolgozó gimnazistának, szakdolgozatán fáradozó bölcsész-hallgatónak, irodalomóráját összeállító pedagógusnak, disszertációját készítő fílosznak, de reméljük, bárki, aki akár csak szórakozásból hallgatja, használja, örömét leli benne.
Az alábbi költők összes verse található a CD-n:
Ady Endre ˇ Amade László ˇ Ányos Pál ˇ Arany János ˇ Arany László ˇ Babits Mihály ˇ Bajza József ˇ Balassi Bálint ˇ Batsányi János ˇ Berzsenyi Dániel ˇ Bessenyei György ˇ Bornemisza Péter ˇ Csokonai Vitéz Mihály ˇ Dayka Gábor ˇ Dsida Jenő ˇ Eötvös József ˇ Faludi Ferenc ˇ Fazekas Mihály ˇ Földi János ˇ Garay János ˇ Gyulai Pál ˇ József Attila ˇ Juhász Gyula ˇ Kaffka Margit ˇ Karinthy Frigyes ˇ Katona József ˇ Kazinczy Ferenc ˇ Kisfaludy Károly ˇ Kisfaludy Sándor ˇ Kölcsey Ferenc ˇ Komjáthy Jenő ˇ Kosztolányi Dezső ˇ Madách Imre ˇ Móricz Zsigmond ˇ Petőfi Sándor ˇ Petrőczi Kata Szidónia ˇ Reményik Sándor ˇ Reviczky Gyula ˇ Rimay János ˇ Somlyó Zoltán ˇ Szenci Molnár Albert ˇ Szentjóbi Szabó László ˇ Tinódi Lantos Sebestyén ˇ Tompa Mihály ˇ Tóth Árpád ˇ Vajda János ˇ Verseghy Ferenc ˇ Virág Benedek ˇ Vörösmarty Mihály ˇ Zrínyi Miklós
Az elhangzó versek:
Ady Endre: A föl-földobott kő (Elmondja: Latinovits Zoltán) ˇ A föltámadás szomorúsága (Elmondja: Galkó Balázs) ˇ A ló kérdez (Elmondja: Jordán Tamás) ˇ A tűz márciusa (Elmondja: Latinovits Zoltán) ˇ Elbocsájtó szép üzenet (Elmondja: Bitskey Tibor) ˇ Én nem vagyok magyar? (Elmondja: Galkó Balázs) ˇ Hiszek hitetlenül Istenben (Elmondja: Jordán Tamás) ˇ Most pedig elnémulunk (Elmondja: Galkó Balázs) ˇ Párisban járt az ősz (Elmondja: Kállai Ferenc) ˇ Sírni, sírni, sírni (Elmondja: Kállai Ferenc)
Arany János: A walesi bárdok (Elmondja: Latinovits Zoltán) ˇ Ágnes asszony (Elmondja: Sinkovits Imre) ˇ Epilógus (Elmondja: Galkó Balázs) ˇ Híd-avatás (Elmondja: Latinovits Zoltán) ˇ Koldusének (Elmondja: Galkó Balázs) ˇ Letészem a lantot (Elmondja: Mensáros László) ˇ Mátyás anyja (Elmondja: Sinkovits Imre) ˇ Rege a csodaszarvasról (Énekli: Sebő Ferenc)
Babits Mihály: A lírikus epilógja (Elmondja: Kézdy György) ˇ Cigány a siralomházban (Elmondja: Babits Mihály) ˇ Cigánydal (Elmondja: Jordán Tamás) ˇ Esti kérdés (Elmondja: Babits Mihály) ˇ Húsvét előtt (Elmondja: Mezei Mária) ˇ Messze... messze... (Elmondja: Jordán Tamás) ˇ Mint különös hí
Hasonló termékek
Cimkék: Különlegesség
-
2150 FtReformátus temetők, temetés, sírjelek...
-
2670 FtFurulyazene Moldvából
-
14000 FtErdély, Partium és a Bánság erődített helyei
-
1000 FtA 100 éves Magyar Királyi Koronaőrség ...
-
2200 FtAz elárult hadosztály
Kategoria: Szépirodalom - a múltból és napjainkból
-
2200 FtA humor teljes igazsága
-
4500 FtIrodalmi arcképcsarnok
-
1680 FtSe szentek, se hősök
-
2500 FtHomlokodtól fölfelé
-
1480 FtKarácsonyi üzenetek- A Temető megindul
Termékjelleg: Multimédiás CD
-
4500 FtBukovinai székely betlehemesek
-
4500 FtÖsszes munkái
-
4500 Ftösszes művei
-
4000 FtBiblia Téka
-
3700 FtKirályi Könyvek V.
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
-
4500 FtA magyar nyelv szótára
-
4500 FtA középkori Magyarország levéltári forrásainak...
-
4500 FtOperamesék
-
4500 FtTermészet Világa
-
4500 FtA magyar viseletek története




















