ARCANUM
Madaraink
a Cd található:
1.Chernel István: Magyarország madarai
2.Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráró
3. 67 madárdal hangzó anyaga
Madarainkat bemutató CD-nk a Millennium után megjelent két meghatározó ornitológiai munka elektronikus változata.
1898-ban jelent meg az egyik legnagyobb hazai ornitológus, Chernel István főműve, a Magyarország madarai című átfogó munka, amely máig egyike a magyar nyelven megjelent legjelentősebb madártani munkáknak. A három kötetben megjelent mű behatóan, az apró részletekre is kiterjedően foglalkozik a történelmi Magyarország madárvilágával. A kor legnevesebb magyar állatfestői által illusztrált munka létrejötténél Herman Ottó is ott bábáskodott. A tiszta, szép magyarsággal megírt, számos gyönyörű és tudományosan korrekt képpel illusztrált munka nemcsak a szakembereknek nyújt sokat, de éppen nyelvezetéből, stílusából adódóan bárki számára élvezetes olvasmány. Ugyanakkor a mű keletkezése óta nagyot változott világunk, benne a madarak megítélése is. A korábbi, az ember szűken vett gazdasági hasznán-kárán alapuló, sokszor téves, és ma már visszatetsző értékelést felváltotta a korszerű madárvédelmi szemlélet.
Reméljük, hogy a természetvédelmi eszméken nevelkedett mai olvasó ezt a megjelenésekor korszakalkotó munkát igazi értékei alapján becsüli és sorolja be elektronikus könyvtára féltett kincsei közé.
1901-ben látott napvilágot Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról c. híres könyve. Ugyan mint már a címe is mutatja ez sem mentes a kor meghatározó szemléletétől, de a lényeg itt is a természet, a madarak szeretete, ismerete, közérthető, ízes-élvezetes, szórakoztató leírása. Elsősorban a természet közelében élő, gazdálkodó embereknek szólt a könyv, számukra ismerteti a legfontosabb és leggyakoribb 83 hazai madárfajt, igényes és hiteles képekkel illusztrálva. Eredeti megjelenése óta generációk számára hozta emberközelivé a madárvilágot.
A korszerű technika lehetőségeit kihasználva nem csak korszerű keresőrendszerben adjuk közzé e két jelentős munkát, hanem 67 madár énekének hangzó anyagát is közzétesszük a CD-n, mintegy hatvan perc terjedelemben. A madárhangokat a Magyar Nemzeti Állathangtár anyagából összeállította Ország Mihály és Rudolf Kinga.
Kiadványunkat ajánljuk az ornitológiával foglalkozó szakembereknek, és valamennyi, a természetet, a madarakat szerető embernek egyaránt.
Hasonló termékek
Cimkék: Különlegesség
-
2500 FtBalkáni birodalom
-
3650 FtMagyar népi énekiskola IV.
-
6800 FtA furulya
-
1200 FtMagyar népzenei dallamgyűjtemény
-
4500 FtBács-Bodrog stb. vármegyék nemes családai
Kategoria: Mindennapi életünk
-
3750 FtCsángó galuska
-
880 FtMagyar kártya
-
6900 FtMagyar hangosfilm lexikon 193144.
-
2200 FtA gulyás, pörkölt és paprikás története hazánkban
-
4500 FtPannon Enciklopédia
Termékjelleg: Multimédiás CD
-
4500 FtMagyarország vármegyéi és városai
-
4500 FtA magyar történelem dalban elbeszélve
-
4500 FtKrónika
-
4500 FtMagyar történeti életrajzok
-
4500 Ftösszes művei
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
-
4500 FtMagyar történeti életrajzok
-
4500 FtÖsszes munkái
-
4500 Ftösszes művei
-
4500 FtA magyar viseletek története
-
4500 Ftösszes műve (1901-1975)



















