Domanovszky Sándor (ARCANUM)
Magyar Művelődéstörténet
1939-1942 között megjelent ötkötetes mű anyaga
A Magyar Történelmi Társulat gondozásában, Domanovszky Sándor, valamint Balanyi György, Lukinich Imre, Mályusz Elemér, Miskolczy Gyula, Szentpétery Imre, Váczy Péter, Varjú Elemér, Wellmann Imre szerkesztésében 19391942 között jelent meg az ötkötetes Magyar Művelődéstörténet.
Ez a munka is, amelyet most olvasóink kezébe adunk, a magyar nemzet történetét fogja adni, de némileg más szemszögből. A politikai események ismeretét föltételezve, inkább a szellem kevésbbé élesen észrevehető működésére fogjuk figyelmünket összpontosítani.
A politikai élet szembeszökő jelenségeivel szemben, kultúránk alakulását akarjuk az olvasó elé állítani.
Minden, ami a társas együttélés szervezetét és kereteit illeti, ide tartozik. Szellemi tényezők mellett azonban szó lesz anyagiakról is: a birtokba vett föld jellegének átalakításáról, a lakosság nemzeti összetételéről, a társadalomról és a gazdaságról, a szellemi élet különböző ágainak alakulásáról s végre a lakosság különböző rétegeinek életformáiról.
Azt kell adnia, amit mai tudásunk mellett adni tudunk. Legyen ez a munka alap az új kutatásokra, eszköz a művelődéstörténeti tudás közkinccsé tételére, hogy az utánunk következők a közönség megnyilvánuló kivánságára mentől hamarabb tökéletesebb munkával tudják pótolni a mienket. Addig is megérdemli az első komoly kisérlet, hogy hiányaival szemben elnézéssel legyenek. írja Domanovszky az előszóban.
A több mint 2500 képpel illusztrált, magyar nyelven lényegében előzmény nélkül való munka az egyes területek jeles tudósainak élvezetes stílusú tolmácsolásában adja történeti kultúránk, a művelődéstörténeti kutatások szintézisét.
Hasonló termékek
Kategoria: Művelődéstörténet és vidéke
-
4500 FtMagyar írók élete és munkái
-
3200 FtTorda és környéke...
-
2900 FtHol vagy hazám?
-
1700 FtKertészgazdálkodási jegyzetek
-
4500 FtHadtörénelmi Levéltári Kiadványok
Termékjelleg: Multimédiás CD
-
4500 Ftteljes hírlapírói munkássága
-
4500 FtAz 1848-49-iki szabadságharc története
-
3700 FtKirályi Könyvek V.
-
4500 FtBukovinai székely betlehemesek
-
4500 FtKrónika
Kiadó: Arcanum Adatbázis Kft.
-
4500 FtA magyar történelem dalban elbeszélve
-
4000 FtBiblia Téka
-
4500 FtAz 1848-49-iki szabadságharc története
-
4500 FtErdély története
-
4500 FtHadtörténelmi Közlemények














