Bodza Klára-Paksa Katalin
Magyar népi énekiskola II.
kottagyűjtemény 2 db CD melléklettel
"Énekiskolánk első kötetének összeállításakor sok szép dalról le kellett mondanunk, melyek nem fértek rá a három órányi hangzóanyagot tartalmazó magnetofonkazettákra. A magyar népdalkincs részletesebb, árnyaltabb bemutatására, a dalok választékának bővítésére törekedtünk, amikor elkészítettük a második kötetet, mely az előzőnek szerves folytatása, ugyanakkor egymagában, külön könyvként is használható.
Az énektechnikában, stílusismeretben, repertoárban magasabb fokon álló növendékek bőven válogathatnak tanulásra érdemes dalokat kiadványunkból. A táncházba járó fiatalok ismert dalaik eredeti forrásait fedezhetik fel a dalok között. A főiskolákon népzene tantárgyat tanulók Kodály A magyar népzene című könyvéhez találnak utalásokat és kiegészítéseket. De használhatja a könyvet és a kazettákat bárki, aki a magyar népzene egyetemes esztétikai értékeihez vonzódik.
A dallamokat a népzenei dialektusok sorrendjében adjuk közre, 101 dalt három kazettaoldalon. Ez a csoportosítás szolgálja legjobban az egyes tájak hangzásvílágának megismertetését. A stílusra, eredetre, funkcióra, előadásmódra vonatkozó megjegyzések a könyvben, az egyes kották után olvashatók. A negyedik kazettaoldal az esztendő ünnepi dalait tartalmazza, énekes népszokásainkból egy újabb, teljes sorozatot. Itt is, amennyiben mód nyílt rá, a nagyobb énektudást igénylő dalokat részesítettük előnyben. A teljes, hiteles kép azonban megkívánta, hogy kisebb számban egyszerűbb dalok is szerepeljenek válogatásunkban. A dalok egy-két versszakáról adunk közepesen részletes kottákat, melyek már elégségesek a dallam lényegének elméleti megragadásához. A tanulás - talán már felesleges is hangsúlyozni - hallás után, a kazettákról történjék! A szövegek lejegyzése többet fejez ki a tájnyelv sajátságaiból, mint előző kötetünk, de kevesebbet, mint a valóságban hallható. Tanuláskor ki-ki maga döntse el, hogy ezekből mennyit vesz figyelembe!"
5., javított kiadás
TARTALOM
Előszó
Bevezetés
A népdal élete: a variálás
Variánsjegyzék
A kiváló népi énekesek szerepe
Énekes portrék
Dalgyűjtemény (a magnetofonkazetták írott anyaga)
A kották jegyzéke
A dialektusok dalai
A jeles napok dalai
Földrajzi mutató
Dalszöveg mutató
Irodalom
A könyvhöz 2 db, eredeti felvételeket tartalmazó CD tartozik!
Hasonló termékek
Cimkék: Különlegesség
-
2000 FtSzolgálatban
-
650 FtSem kelet, sem nyugat-távolkelet!
-
3800 FtNépdalkutatók nyomában Szlovákia magyarlakta...
-
2100 FtMagyar népzenei dallamgyűjtemény.Brácsa
-
14000 FtErdély, Partium és a Bánság erődített helyei
Kategoria: Tankönyvek és gyakorlófüzetek
-
1750 FtKorok és divatok 1.
-
3400 FtKard és kasza I-II.
-
1300 FtÉnek a bölcsődében
-
1280 FtTavaszi szél és más színművek
-
4200 FtA magyar népi furulyajáték alapjai
Termékjelleg: Könyv+Cd
-
3200 FtA hagyományos citerajáték kezdőknek és haladóknak
-
3230 Ftfelítő
-
3500 FtTúl a vizen---népi furulyamuzsika
-
3200 FtSzékelyföldi furulyaiskola é s dallamgyűjtemény
-
3650 FtMagyar népi énekiskola V.
Sorozat: Énekes hagyományaink
-
3650 FtMagyar népi énekiskola V.
-
3650 FtMagyar népi énekiskola III.
-
4200 FtErcsi népdalok Paczolay Irma gyűjtéséből
-
3650 FtMagyar népi énekiskola IV.
Kiadó: Hagyományok Háza
-
1950 Ftnépzenei és népköltészeti gyűjteménye
-
2400 FtÚtravaló 2.
-
2400 FtLajtha László, a zenefolklórista
-
930 FtPalatkai népzene II.
-
700 FtGömöri népzene























