Kalamajka Együttes
Széki pár
táncházas felvételek
Szék "városa" az erdélyi Mezőségen fekszik, Romániában. Kivételesen gazdag, archaikus hangszeres és énekelt népzene, tánckultúra él ebben a községben még most is, a III. évezred küszöbén. A mulatságok helyszíne Széken a táncház, ahova a fiatalok és idősebbek a hétvégeken táncolni, nótázni, szórakozni járnak. Martin György etnográfus sugalmazására 1972-ben, a magyarországi táncház-mozgalom megindulásakor a székiek táncháza szolgált követendő példaként. A Kalamajka együttes immár 25 éve ennek a mozgalomank zászlóvivője, táncházaikon a széki táncernd sosem hiányozhat. Az együttes fennállásának negyed évszázados évfordulójára jelent meg ez az album.
Fábián Éva - ének
Halmos Béla - hegedű
Petrovits Tamás - tacet
Dövényi Péter - brácsakontra
Nagymarosy András - nagybőgő
Közreműködnek
Hetényi Milán - ének (2,4,6)
János Hajnalka - ének (1,2,3,6)
Nyitrai Mariann - ének (1,2,3,6)
és a Molnár utcai Kalamajka Táncház közössége
1. Ez az utca Molnár utca, Molnár utca...
Egy széki pár
2. Négyes
3. Sűrű tempó
4. Ritka tempó
5.Verbunk
6. Lassú
7. Szapora lassú
8. Csárdás
9. Porka
10. Hétlépés
11. Sok születésnapokat vígan megérhess
12. Katonakísérő és katonanóták
13. A juhait kereső pásztor (de később megtalálja)
14. Asztali nóták és Rákóczi induló
Hasonló termékek
Kategoria: Hallgatnivalók - Magyar népzene és néptánc mai együttesek előadásában
-
3280 Ftmatokabinde
-
3230 Ftfelítő
-
4150 FtTánczene
-
2500 FtGyimesi vadvirágok
-
4420 FtGerlemadár szerelmével
Termékjelleg: CD lemez
-
1800 FtNyitva láttam mennyország kapuját
-
3980 FtÉljen a magyar!
-
2500 FtGyőzelem kísérjen bajtárs!
-
2500 FtMagyarország feltámadása
-
3980 FtÉn elmentem a vásárba
Kiadó: Szerzői kiadás
-
4420 FtTéka-30
-
2690 FtBudavár tövében
-
4600 FtRovásírás játék
-
3650 FtBartók album
-
3650 FtÍgy létezem















