Erdélyért Könyvesház

Az első magyar szociológiai mű

Előgondolatok Bartha Miklós művéhez

Szomorú jele a magyar nemzeti tudat mesterségesen fenntartott csököttségének, hogy egyre több az olyan nagy könyv, klasszikus érvényű munka, amelyről széles néptömegek legfeljebb annyit tudnak mondani: - Hallottam emlegetni, de nem olvastam. Pedig, mint a testnek a mindennapi falatozás, úgy tudatnak a mindennapi betű az, amely biztosítja megmaradását, erejét és fejlődését. Bartha Miklós jelen könyve mindenképpen azon “hírhedett” munkák élenjárója, amelyről kritikát még csak-csak hallhatott a magyar, de kezükben eddig kevesen tarthatták.

Pedig nagyon fontos könyv ez, boldogabb országokban – feltéve, hogy lett volna Bartha Miklósuk – a kötelező érettségi tételek közé sorolnák. Ugyanis az első nemzeti szociográfia, alapmű, továbbá történelemkönyv, hiszen amit felvázol, a nemzet sorsának korszakos fordulója, de mindemellett líra is, mert valódi emberek, nevesíthető sorsok, megélt tragédiák summázatos foglalata. Ez a nem túl vaskos – először 1901-ben megjelent – munka hiteles kortársi bizonyságát adja, amint Magyarországon a magyar világból – lassan és feltartóztathatatlanul – kazár világ lett. Hogy milyen a kazár világ? Bartha látleletének figyelmes elolvasása erre is választ ad, ha pedig röviden akarnánk összefoglalni esszenciáját, azt mondhatnánk róla: más, mint a magyar, azaz magyartalan. S hogy kik a kazárok? Ők a XIX. századi Oroszországból és Lengyelországból Galícián át Magyarországra beszivárgott zsidók. Gyökértelen, ápolatlan, balkánias benyomást keltő, kaftános, pajeszos emberek, nevesíthető sorsok, megélt tragédiák summázatos foglalata. Ez a a nem túl vaskos – először l901-ben megjelent – munka hiteles kortársi bizonyságát adja, amint Magyarországon a magyar világból – lassan és feltartóztathatatlanul – kazár világ lett. Hogy milyen a kazár világ? Bartha látleletének figyelmes elolvasása erre is választ ad, ha pedig röviden akarnánk összefoglalni esszenciáját, az mondhatnánk róla: más, mint a magyar, azaz magyartalan. S hogy kik a kazárok? Ők a XIX. Századi Oroszországból és Lengyelországból Galícián át Magyarországra beszivárgott zsidók ők. Gyökértelen, ápolatlan, balkánias benyomást keltő, kaftános, pajeszos emberek, akiket megjelenésüket követően a beregi magyar parasztság – miért, miért nem – kazároknak nevezett el. Ez a terminus tehát nem Bartha Miklós leleménye és legkevésbé sem eufemizmus a zsidó szó kiváltására. (Ez utóbbi különben sem számított még tabunak Bartha könyvének írásakor.) Az önmagukat menekültnek minősítő kazárok megjelenésére nem véletlenül alkalmaztuk a beszivárgás kifejezést, mivel egyedül ez fejezi ki taktikájukat: sohasem csoportosan vagy szervezetten emigráltak, sohasem érkeztek meg valahová hivatalosan, csak megjelent egy-egy kósza menekült, akinek kijárt a vendégjog, aztán lassan követte őt a népes család és a baráti kör. Úgy telepedtek le valahol, hogy sosem kértek semmiféle hozzájárulás ehhez, egyszer csak ott voltak tömegesen és elmozdíthatatlanul. S hogy ezek a másságos jövevények úgy hatoltak az ezeréves nemzet testébe, mint kés a vajba, s hogy félszázad alatt, ha nem is formálisan, de ténylegesen hatalmuk alá gyűrték az országot, annak a két másik sajátságuknak tulajdonítható, amely a kazár másságot mindig is kíséri honfoglalásain: az egyik az amorális rámenősség, a másik az amorális félrevezetés. Ha hétköznapibban akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy kielégíthetetlen hataloméhség és felelőtlen handabanda. És e két fegyverrel szemben teljesen védtelennek bizonyult a Felső-Tisza vidéki ősi falvak magyar és rutén paraszti közössége: ők a keresztényi moralitás, a becsületesség és a gerincesség megszabta határok között élték életüket történelmi korok óta, számukra a kazár siserehad inváziószerű megjelenése több volt, mint övön aluli ütés: korábban teljesen elképzelhetetlen jelenség, maga az ördög.(…)