Tükrös Együttes
Tükrös tábor
A TÜKRÖS együttes élő felvételei
A Tükrös Zenekar tagjai évekig jártak népzenei táborokba: kis országunk egy-egy távoli pontján évről-évre több százan összegyűltünk, és kiszakadva a hétköznapokból nyolc napon át mulattunk, zenéltünk, táncoltunk. A tánc- és zenetanítás mellett a legemlékezetesebbek az egybefolyt nappalok és átmulatott éjszakák, a szabad, felhőtlen szórakozás volt. Ezekben a táborokban magyar népzene és néptánc annak is élő, magától értetődően használt nyelvezetté vált, aki esetleg csak iskolai tananyagként ismerte. Ezt a hangulatot szerettük volna továbbadni ezen a lemezen.
Korpás Éva - ének
Koncz Gergely - hegedű
Halmos Attila - hegedű
Árendás Péter - brácsa
Liber Endre - cimbalom, brácsa
Lelkes András - nagybőgő
Oláh Kálmán - ének (2)
Papp László - ének, csujogatás (6,7,9)
Lajkó Levente - ének, csujogatás (6,9)
GÖMÖR
1. Vasvári verbunk és friss
2. Juhásznóta, csárdás és friss
ABAÚJ
3. Györkei verbunk
4. "Édesanyám, súgok néked valamit"
5. Magyarbődi csárdás és friss
SZATMÁR
6. Pásztornóták
7. Verbunk, csárdás és friss
MAGYARPALATKA (Mezőség)
8. Ritka és sűrű magyar
9. Egypár: lassú cigánytánc, ritka csárdás, szökős és sűrű csárdás
10. Korcsos
Hasonló termékek
Kategoria: Hallgatnivalók - Magyar népzene és néptánc mai együttesek előadásában
-
2400 FtA bukovinai székelyek táncai és táncélete
-
1980 FtKertem alját Nyárád vize mosítja
-
3850 FtKalotaszegi zene
-
4420 FtAz örök Kalotaszeg
-
3000 FtMezőségi páros táncok
Termékjelleg: CD lemez
-
2800 FtÓbudai hegyek alatt...
-
3210 FtMoldvai csángómagyar "síposok"
-
2500 FtFel a Kárpátokig
-
3850 FtFellegzik az idő...
-
3680 FtMagyar Passió
Kiadó: Folkeurópa
-
4230 FtA mi Mezőségünk
-
3980 FtGyimes 1977-78.
-
3980 FtÉljen a magyar!
-
3980 FtHate kicsi, hateha
-
3980 FtGernyeszeg















